Nyolc nap alatt nyolcszázötven kilométert, száz településen át, két keréken – ezt a grandiózus célt tűzte ki maga elé a Vuelta Sportiroda, amely a 2010-es KorszakVáltó Határon-Túra sikere után most ismét nagyszabású kerékpáros vállalkozást szervez Erdélybe. A társaság tegnap jelentette be, hogy idén fordítva, tehát az ezeréves határról, Gyimesbükkből készülnek az ország szívébe, Budapestre kerekezni augusztus 13. és 20. között.
Emlékezetes: a Határon-Túra mások mellett Révész Máriusz fideszes honatya fejéből pattant ki, mondván, a nyolcnapos kaland remek alkalom arra, hogy a 2004. december 5-i népszavazás okozta trauma és a szocialista–liberális kormányok nemzetpolitikája után ily módon is hangsúlyozzuk öszszetartozásunkat. A 2010-es esztendő valóban korszakváltó volt, hiszen a biciklis úttal egy időben lépett hatályba az állampolgársági törvény – idézte fel az országgyűlési képviselő, aki tavaly az első naptól az utolsóig végigtekerte a sok száz kilométeres távot.
Több százan kísértek el minket tavaly, s reméljük, hogy idén, az utolsó napra, amikor a nemzeti ünnepre megérkezünk a fővárosba, többezresre duzzadhat a létszám – mondta Eisenkammer Károly, a Vuelta Sportiroda vezetője. Szerinte a nyolcszázötven kilométeres út egy átlagos túrabiciklivel is teljesíthető, a felkészülést segítendő azonban honlapot indítottak www.hatarontura.hu címmel. A weblapon hasznos információk olvashatók az erőnléti felkészülésről is, illetve ott lehet regisztrálni az utazásra.
A szervezők szerint a Határon-Túra 2011, akárcsak a tavalyi, több, mint nagyszabású kerékpáros esemény. A programnak ezért sportnagykövete is van, Pulai Imre olimpiai bajnok és négyszeres világbajnok kenus, fővédnöke pedig Schmitt Pál köztársasági elnök.
Ekkora pofont még nem kapott Magyar Péter, ez bizony a Holdról is látszik