Értékalapú pénzelosztást szeretnének

Makrai Sonja
2011. 06. 09. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tegnap L. Simon László, az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának elnöke, Németh Zoltán, a fővárosi közgyűlés Fidesz-frakciójának elnöke és Puskás Imre, a Tolna megyei közgyűlés elnöke benyújtotta az előadó-művészeti törvény módosítását, amely a jelenlegi hat helyett három támogatási kategóriába sorolná a színházakat, zenekarokat és más művészeti együtteseket. A nemzeti, kiemelt, valamint a pályázati csoportban regisztrált együttesek kategóriákat hoznák létre, ebből normatív támogatást az első két kategória kaphat. A módosítás kötelezővé tenné a produkcióknál a korhatár megjelölését önbevallásos alapon.
Fekete Péter, a Vidéki Színházigazgatók Egyesületének az elnöke szerint az L. Simon László által benyújtott törvénymódosítás szakmai egyeztetések mellett zajlott. – A cél értékalapú pénzelosztás létrehozása, az értékközvetítés hangsúlyozása. A Vidéki Színházigazgatók Egyesülete üdvözli, hogy öt vidéki színházat – Győr, Pécs, Szeged, Debrecen, Miskolc – nemzeti intézménnyé tennének, és kitart az álláspontja mellett, hogy a törvénymódosítás elfogadásáig az Előadó-művészeti Tanács a munkáját függeszsze fel, mert annak demokratikus működése megkérdőjelezhető. A tanács a törvénymódosítással megszűnne, helyette hoznák létre a Nemzeti Előadó-művészeti Érdekegyeztető Tanácsot. Emellett megmaradna a Kulturális Ágazati Érdekegyeztető Tanács is, amelyet a miniszter hívhat össze – nyilatkozta lapunk kérdésére Fekete Péter.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.