Ellentétben a sajtóban megjelent ellentmondó hírekkel, az Otthonteremtési akcióterv által kínált lehetőségek nem csak a lakáshitellel rendelkező adósok számára érhetők el – közölték tegnap a kormány képviselői. Ez azt jelenti, hogy a szabad felhasználású jelzáloghitellel bíró ügyfelek is kérhetik az árfolyamrögzítést. Gyuris Dániel, a Magyar Bankszövetség alelnöke lapunknak elmondta: az adósmentésről szóló, pénteken benyújtott törvényjavaslat mindazokra vonatkozik, akiknek a lakhatása veszélybe kerülhet, amenynyiben nem tudják fizetni a törlesztőrészleteket. – Ebből az következik, hogy még azok is beletartoznak a körbe, akik például autót vettek a szabad felhasználású jelzáloghitelükből, hiszen akár ők is elveszíthetik az otthonukat, amennyiben bajba kerültek – tette hozzá. Az adósokra vonatkozó törvényjavaslatok részleteit tegnap több parlamenti bizottság ülésén is napirendre tűzték. Ellenzéki kérdésekre válaszolva Rogán Antal, a gazdasági és informatikai bizottság fideszes elnöke megerősítette, hogy az árfolyamrögzítést a szabad felhasználású hitelt felvevő ügyfelek is igénybe vehetik majd.
*
Az árfolyamfixálásnak ugyanakkor vannak megkötései is. Ez a lehetőség nincs nyitva azok előtt, akiknek kilencven napnál hoszszabb ideje fennálló tartozásuk van, és azok sem kérhetik, akik épp valamelyik pénzintézet fizetéskönnyítő programjában vesznek részt vagy a kölcsönük még 2015 előtt lejár. Amennyiben a jelzálogként felajánlott ingatlanjának forgalmi értéke a hitel felvételekor meghaladta a harmincmillió forintot, az adós szintén kimarad az árfolyamrögzítésből.
Aki igénybe veszi a svájci frank, az euró vagy a japán jen árfolyamának rögzítését, annak egy úgynevezett gyűjtőszámlán halmozódik majd az alacsonyabb törlesztőrészletek miatt keletkező tartozása. Ezen adósok számára nem jó hír, hogy az elemzők jelentős része, sőt a svájci kormány is úgy gondolja, a frank még sokáig igen erős maradhat. Az árfolyamrögzítést kérő adósok törlesztőrészletei természetesen nem növekednek a frankdrágulás hatására, ám a gyűjtőszámlán keletkező adósság annál nagyobb lesz, minél nagyobb a különbség a valós és a rögzített, 180 forintos szint között. Az így felhalmozódó tartozást az ügyfeleknek 2015 januárjától kell majd visszafizetniük.
Az új szabályok szerint a kilakoltatási és árverezési moratórium idén július elsején jár le, ám október elejéig csak azokat az ingatlanokat lehet elárverezni, amelyek értéke a vásárlás idején meghaladta a harmincmillió forintot, az ingatlanon lévő tartozás pedig nagyobb volt, mint húszmillió forint. A bankok jövőre egy negyedév alatt a bedőlt hitel után maradó lakásoknak csupán a három százalékát vihetik ki a piacra.
A törvényjavaslat árverezésekről szóló része ugyanakkor nem vonatkozik minden szabad felhasználású jelzáloghitelt felvevő ügyfélre. Lapunk információi szerint július elseje után az ilyen hitellel bíró adósokat nem védi a kvótarendszer, ha a felvett összeget nem lakásvásárlásra vagy -felújításra költötték, így az ő lakásuk akár már a július elsejét követő napokban kalapács alá kerülhet. Nagy Anna kormányszóvivő lapunkkal közölte: a kilakoltatás elhalasztására olyan adósok esetében kerül sor, akikkel szemben lakáscélú hitel vagy lízing miatt folyik a végrehajtás. Emellett azokra vonatkoznak még az árverezési kvóták, akiknek olyan jelzáloghitelük van, amelynek összegét a fedezetként lekötött lakóingatlan vásárlására, építésére, bővítésére, korszerűsítésére, felújítására vagy ezek egy részére fordították.
Tegnap a Nemzeti Eszközkezelő működése is szóba került. Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára az Országgyűlés fogyasztóvédelmi bizottságának ülésén arról beszélt, hogy az ősszel felálló szervezet évente ötezer bérlakás vásárlásával segítheti a törleszteni nem tudó devizaalapú jelzáloghiteleseket. – A kormány első olvasatban már tárgyalta a Nemzeti Eszközkezelő felállításáról szóló törvény tervezetét, amelyet várhatóan július végén terjeszt be a szaktárca – mondta.
Egy tegnap megjelent határozatból kiderül, hogy ma kell elkészíteniük az illetékes tárcáknak több, a devizahitelesek megsegítéséhez szükséges előterjesztést. Az egyik előterjesztés az eszközkezelő felállítását célozza, egy másik az eszközkezelő által indítandó szociális családiház-építési programról szól majd. Ennek célja az, hogy az állam elhelyezést biztosíthasson azoknak, akik devizaalapú vagy forintalapú jelzáloghitel-szerződésből fakadó tartozás miatt elveszítették a lakóingatlanjukat. Egy további előterjesztés pedig azt célozza, hogy a helyi önkormányzatok elhelyezést biztosítsanak azoknak, akik deviza-, illetve forintalapú jelzáloghitel-szerződésből eredő tartozás miatt veszítették el lakóingatlanukat.
Az engedélye nélkül politizáltak Marco Rossi képével Magyar Péterék