Felemelő áramlatok, kitüntetett pillanatok

KÉPERNYŐ

A pünkösdi televíziózás az örömről szólt, legalábbis megadatott az esély. A Duna például leadta a II. János Pál – Isten elszánt szolgája című olasz és a Zarándoklat Lourdes-ba című magyar dokumentumfilmet, de a figyelem középpontjában természetesen ezúttal is a csíksomlyói búcsú közvetítése állt. Kemény, de varázslatos feladat ez minden évben, ugyanis a televízió ebben az esetben valóban médium, összeköttetést kell hogy teremtsen a szakrális tér és a nappali között. A befogadónak azt kell éreznie, hogy bár sajnos nem lehet a helyszínen, mégis ott van, benne valami egészen csodálatosnak a közepében, az adásnak tökéletes illúziót kell szolgáltatnia. Ha a közösség rendkívül erős érzete létrejön, a feladatot sikerült megoldani.
És így történt. Felemelő áramlatok, kitüntetett pillanatok, érdekes hátterek váltották egymást, a kapcsolat létrejött, és megjelent valami közös. A csíksomlyói búcsú egy ideje már nem „csak” vallási esemény, hanem valami olyan mélyen összmagyar ünnep, ami párját ritkítja. Nyitott, befogadó, ökumenikus, egyszerre archaikus és modern. A Kárpát-medence első számú kultuszhelye. A búcsút a hagyomány szerint a csíki és gyergyói székelyek által az unitárius János Zsigmond fejedelem hadai felett 1556-ban aratott győzelem emlékére tartják, és a felvonulás ma is abban a sorrendben zajlik, ahogy annak idején hadba vonultak; elöl a gyergyóalfalusi keresztalja, leghátul a csángók. Viszont a Magyarországról induló vonatokat már egyaránt megáldja katolikus pap és református lelkész, és ugyanez észlelhető a televíziós közvetítés „szakkommentátorai” között is.
És megjelenik még valami sokkal régebbi is. A napba nézés pünkösd vasárnapjának hajnalán a Kissomlyó hegyén maga az élő hagyomány. Nem rekonstruált akció a skanzenben, hanem maga a kapocs. A Mária-szobrot nem tudták elhurcolni (a megnehezedés csodája), a Szűzanya arcán lévő sérülést nem fogja festék, a napba öltözött asszony nem csupán címszó egy néprajzi könyvben, hanem a mindennapok szerves része. A gyimesi, moldvai csángók úgy élnek a huszonegyedik században, hogy reggelenként kimennek a házból, ki a kertbe, a szabadba, a nap felé fordulnak, és megköszönik az újra felvirradt lehetőséget. Hálát adnak. Örülnek. Leírom, boldogok. A boldogság keresése az ember alapvető törekvése, az ideális életről való elmélkedés egyidős a filozófiai gondolkodással.
Ez már az Áramlat című, kiváló magyar dokumentumfilm megtekintése közben villan be, amely Csíkszentmihályi Mihályról és a flow-ról, a tökéletes élmény elméletéről szól. Vagyis ugyanarról, mint a csángók reggeli „sétája”. Ami egyébként viszonylag könynyedén elsajátítható, és nem is helyfüggő. A Flow című könyvben olvasható, hogy a 76 éves Serafina Vinon asszony az olasz Alpokban mindennap reggel ötkor kel, megfeji a teheneket, reggelit készít, kitakarít, kihajtja a csordát a glecscserek alatti mezőre, szénát kaszál a legelőn, betakarít, a bálákat a fején hordja be a több kilométerre lévő csűrbe, amit feleannyi idő alatt is elérhetne, ha egyenesen menne, de inkább a kanyargó kis ösvényeken gyalogol, hogy megkímélje a dombokat az eróziótól. Amikor megkérdezték tőle, hogy mit szeret a legjobban az életben, nem volt gondja a válasszal: megfejni a teheneket, kihajtani őket a legelőre… Aztán megkérdezték tőle, hogy mit csinálna, ha annyi ideje és pénze volna, amennyit akar, nekikezdett: megfejné a teheneket, kihajtaná őket a legelőre…
(A csíksomlyói búcsú – Duna TV, június 11. 10.30., Áramlat – M2, június 13. 13.45.)