Felpörgő érdeklődés a pályázatok iránt

Jakubász Tamás
2011. 06. 12. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Százával özönlenek a pályázatok az Új Széchenyi-terv kiírásaira – derült ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tegnapi tájékoztatóján. Az adatokról szólva Molnár Ágnes fejlesztéspolitikai államtitkár közölte, hogy március eleje óta több mint 3100 pályázat érkezett, s míg kezdetben hetente 250-en küldték be a szükséges iratokat, addig az utóbbi időben a 650-et is elérte az egy hét alatt befutó pályázatok száma. A legnagyobb érdeklődés a vállalkozásfejlesztési programot övezte: az elmúlt három hónapban kétezer vállalkozás igyekezett megragadni a lehetőséget. A zöldgazdasági program az eddigi hatszáz pályázójával szintén népszerűnek nevezhető. Molnár Ágnes kiemelte, hogy a benyújtott pályázatok háromnegyede a kis- és középvállalkozásoktól (kkv) érkezett – a kisebb honi cégek hetente átlagosan 250 alkalommal szállnak versenybe az elnyerhető összegekért.
Az államtitkár jelentős eredménynek tartja, hogy az Új Széchenyi-terv pályázatain már több mint százmilliárd forint gazdára talált: az összegen 327 támogatásra érdemesnek tartott pályázó osztozik. Mint kiderült, a kkv-k nemcsak az igénylők, hanem a nyertesek között is jelentős számban képviseltetik magukat. Az államtitkár egy Baranya megyei kisvállalkozást említett példaként: a fémipari cég két nagy értékű berendezés megvásárlásához kapott támogatást. A dotáció révén további két személy csatlakozhat az eddigi 25 munkavállalóhoz. Molnár Ágnes tudatta, hogy az Új Széchenyi-terv az ország kiemelkedő céljainak megvalósításához is hozzájárulhat. Az úgynevezett nemzeti programok egyebek közt a szegedi szuperlézer felépítésével, a Balaton fejlesztésével vagy a fővárosi Várbazár rekonstrukciójával segíthetik a közösség boldogulását.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.