Fognini lába, Djokovics elődöntője

Munkatársunktól
2011. 06. 09. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Novak Djokovics a világelsőség felé robogás közben múlt hét végén igen aktívnak mutatkozott a francia nemzetközi teniszbajnokságon, hiszen egy félbeszakadt mecscse miatt pénteken, szombaton és vasárnap is salakra lépett. Most viszont nem várt pluszpihenőt kapott, hiszen mai negyeddöntős riválisa, Fabio Fognini tegnap lábsérülés miatt visszalépett a folytatástól. A ranglistán 49. olasz játékos vasárnap ötszettes, 4 óra 22 perces csatában verte meg a spanyol Albert Montanest, és a hajrában már erősen bicegett izomgörcsei miatt. „Az orvosok szerint veszélyes lenne folytatnom a Roland Garrost” – közölte. Döntésében nyilván szerepet játszott, hogy egyrészt így is pályafutása legjobb Grand Slam-tornaszereplését produkálta, másrészt tökéletesen fitten sem lenne sok esélye Djokovics ellen. A szerb a decemberi Davis Kupa-sikerekkel együtt már 43-as, az idén 41-es nyerő szériát épített, most legfeljebb azon boronghat kissé, hogy e „diadalával” mérlege nem javulhat tovább az örökranglistás rekordok felé. Viszont nyugodtan várhatja, hogy az elődöntőben Roger Federer vagy Gael Monfils kerül az útjába.
A svájci fenomén még vasárnap csúcsot jelentő módon, sorozatban a 28. alkalommal – a 2004-es wimbledoni torna óta – jutott a nyolc közé GS-versenyen, a francia házigazdák színes bőrű kedvence viszont csak tegnap biztosította be e pozícióját. A David Ferrer elleni derbije ugyanis 2-1-es vezetése után áthúzódott erre a hétre, s a folytatásban a 7. kiemelt spanyol gyorsan egyenlíteni tudott. A maraton végül bő négy órán át tartott, Monfils pedig két év után újra bejutott hazája bajnokságán a negyeddöntőbe, feledve bokasérülését.
Tegnap a címvédő Rafael Nadal is megmutatta magát, no nem túl sokáig, ugyanis viszonylag simán felülmúlta a három év után újra párizsi nyolcaddöntős Ivan Ljubicicet. A spanyol világelső következő mérkőzésén megismétlődik a tavalyi finálé, mivel a svéd Robin Söderling könnyedén túljutott a francia Gilles Simonon. Nyolc közé került a 31 évével tapasztaltnak mondható Juan Ignacio Chela, aki 34. a világranglistán. Az argentin a 2004-es Roland Garroson és a 2007-es US Openen már járt ilyen magasan.
Eredmények, nyolcaddöntő, női egyes: Li Na (kínai, 6.)–Kvitová (cseh, 9.) 2:6, 6:1, 6:3; Azarenka (fehérorosz, 4.)–Makarova (orosz) 6:2, 6:3; Sarapova (orosz, 7.)–Radwanska (lengyel, 12.) 7:6, 7:5; Petkovic (német, 15.)–Kirilenko (orosz, 25.) 6:2, 2:6, 6:4. Férfi egyes: Nadal (spanyol, 1.)–Ljubicic (horvát) 7:5, 6:3, 6:3; Söderling (svéd, 5.)–Simon (francia, 18.) 6:2. 6:3, 7:6 (7-5); Chela (argentin)–Falla (kolumbiai) 4:6, 6:2, 1:6, 7:6 (7-5), 6:2; Monfils (francia, 9.)–Ferrer (spanyol, 7.) 6:4, 2:6, 7:5, 1:6, 8:6.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.