Gyanús temetés

2011. 06. 04. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem kellett sok időnek eltelnie ahhoz, hogy az Oszama bin Laden megöléséről szóló bejelentés után összeesküvés-elméletek sokasága szülessen világszerte. A kétkedők korábban már azt a kérdést is feltették maguknak, hogy Oszama bin Laden létező személy volt-e, nem csupán az amerikai kormányzat kreálmánya. Miután kiderült, hogy az amerikaiak a kommandós akció után nem sokkal az „iszlám hagyományainak megfelelően” a tengerbe süllyesztették az al-Kaida vezérének holttestét, és bejelentették, hogy a halott Bin Ladenről készül képeket sem teszik közzé, az összeesküvés-elméletek kedvelői úgy látták, beigazolódni látszik gyanakvásuk: Bin Laden sosem létezett vagy már régen meghalt.
Az amerikai hatóságok azzal indokolták a tengerbe temetést, hogy Bin Laden sírja ne váljon zarándokhellyé, másrészt az iszlám szabályok megkövetelik a holttest 24 órán belüli eltemetését, a testet azonban egyetlen arab állam sem volt hajlandó befogadni. A The Guardian ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a szalafita hagyományok szerint Szaúd-Arábiában – innen származott Bin Laden – még a királyok sírjait sem jelölik meg, zarándokhellyé tehát aligha válhatott volna. Másrészt arra emlékeztet a brit újság, hogy Szaddám Huszein volt iraki elnök fiainak, Udaj és Kuszaj holttestét tizenegy napig őrizték az amerikai megszállók.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.