Magyarország az Európai Unió soros elnökeként számos feladatot el tudott végezni azok közül, amelyeket kitűzött maga elé, de ehhez kellett Hollandia támogatása, és szükséges lesz ezután is ahhoz, hogy az unió a legfontosabb ügyeket meg tudja oldani – hangsúlyozta Orbán Viktor a holland parlamenti alsóház elnökével, Gerdi Verbeettel megtartott tegnapi hágai megbeszélésükön.
A Verbeettel való találkozó után Orbán Viktor az Európa-ügyi bizottság vendége volt. A romák integrációjáról szólva kijelentette: az Európai Unióban most először készült erre program, noha annak végrehajtása nemzeti felelősség lesz. Az EU-n belüli roma közösségek kiváló tartalékai a munkaerőpiacnak, de az EU-nak ügyelnie kell arra, hogy megőrizze e közösségek Kelet-Közép-Európában elért állapotát, a letelepedettséget. Közmunkák szervezésével az állam feladata lehetőséget teremteni, hogy dolgozzanak és ezért bért kapjanak, ne pedig segélyen éljenek.
Szerbiáról és Koszovóról szólva Orbán egyetértett az egyik bizottsági tag azon felvetésével, hogy veszélyes az EU számára felvenni tagjai sorába bármely olyan országot, amelynek területi vitája van egy másik entitással, mert ebben az esetben az unió csupán a ciprusihoz hasonló problémát importál.
A magyar kormányfőt később fogadta holland kollégája, Mark Rutte miniszterelnök is.
Magyar Péter volt barátnőjének leleplező interjúja: ezt tudtuk meg Magyar Péterről