Megszüntette az eljárást az Amsterdam shopok ügyében a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), mivel a lefoglalt, gyanús termékmintákról a szakértői vizsgálat megállapította, hogy azok nem minősülnek kábítószernek – közölte lapunkkal a hatóság. A negyedévvel ezelőtt bezárt üzletek ennek ellenére nem nyitottak ki, a vállalkozás honlapjáról sem lehet rendelni többé a füstölőként, fürdősóként vagy egyéb, nem emberi fogyasztásra szánt készítményként hirdetett porokból, tablettákból, növényi származékokból. A BRFK közleménye egyébként nem cáfolta, hogy a szerek kábító hatásúak voltak, vizsgálatuk azonban valószínűleg erre nem is terjedt ki, a rendőrségnek ugyanis csak azt kell ellenőriztetnie, hogy a lefoglalt anyagok tilalmazottak-e. Ha nem, az eljárás gyakorlatilag véget ér, és a szereket tovább lehet forgalmazni. Ennek ellenére nem haszontalan egyetlen ilyen eljárás sem – vélekedett Ujváry István. A vegyészmérnök elmondta: azzal, hogy a bűnügyi kutatóintézetben megvizsgálják ezeket az anyagokat, azok a szakmai közbeszéd tárgyává válhatnak, s előbb-utóbb kezdeményezhetik a tiltólistára vételüket is.Emlékezetes, hogy az úgynevezett designer drogok az utóbbi években egyre népszerűbbé váltak a szerhasználók között. Olyan tematikus webshopok is termékek tucatjait kínálják, mint a lapunk által bemutatott, már nem működő Partytune és Amsterdam shop. Ujváry szerint a pszichotrop anyagok előállítói egyre ügyesebbek, a szakértők, a hatóságok pedig szinte tehetetlenek a folyamatosan változó szerek terjedésével szemben. Megfigyelhető azonban fogyasztói bizalmatlanság is. Ennek az lehet az oka, hogy a dömpinggel sokszor ismeretlen hatású, illetve a már ismert márkajelzés alatt eltérő tartalommal megjelenő kábító hatású készítmény jut el a vásárlókhoz, akikben negatív kép alakulhat ki. A probléma mind jelentősebbé válik, ezért a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kábítószerügyi szakbizottsága is keresi a megoldást – közölte lapunkkal a testület elnöke, Fülöpné Csákó Ibolya.
Magyar Péter brüsszeli embere szerint meg kell szüntetni a rezsicsökkentést, mert keveset kell fizetniük az embereknek