A közelmúltban fogadta el a pécsi önkormányzat azt az előterjesztést, amely az Európa kulturális fővárosa program részeként épülő Zsolnay kulturális negyedben zajló munkálatok változtatásáról szólt. A projektet összesen 160 ponton – kisebb-nagyobb mértékben – módosították. Többek között elhagyták a déli részre tervezett mesterséges tó létesítését, és a negyeden belül néhány szerkezetileg megerősített épületet – mintegy háromezer négyzetméteren – sem laknak majd be. Mindezekkel szemben bővült is a negyed: a Pécsi Tudományegyetem nem csupán a művészeti karát és a médiatudományi oktatást telepítené át ide, hanem más bölcsészkari képzéseket is, ennek megfelelően is módosítani kellett a kivitelezésen.
A változtatások összértéke 370 millió forint, de a pécsi önkormányzat szerint a szükségessé vált pluszmunkák és az eredetihez képest csökkentett műszaki tartalom értéke kiegyenlítik egymást. A Zsolnay-negyedet építő Magyar Építő Zrt. és a Reneszánsz Zrt. által alkotott konzorcium ezt azonban vitatja, így egy úgynevezett döntnöki eljárás részeként, szakértők bevonásával határoznak majd arról, hogy az önkormányzatnak valóban többet kell-e fizetnie a negyed építésére.
A műemléki környezetben épülő új kulturális centrum kapcsán azonban információnk szerint mintegy hárommilliárd forint valójában az az összeg, amely a későbbiekben elszámolási vita tárgya lehet a felek között a kivitelezést illetően.
A kulturális fővárosi program beruházásai közül nem ez lenne az első eset, hogy az eredetileg tervezett összeget meghaladják a munkák. Ismeretes, hogy a tavaly decemberben átadott Kodály Központ esetében több száz, a ház alapozáshoz szükséges cölöp leverése miatt 431 milliót követelt az ottani kivitelező, végül az ügyben lefolytatott döntnöki eljárás eredményeként a városnak „csak” 289 milliót kellett fizetnie.
A Zsolnay-negyedet időn ősszel fejezik be, az új kulturális centrum „felfutása” után évente kétszázezer látogatóval számolnak. A centrumban helyet kapott a Zsolnay manufaktúra értékes darabjait felvonultató Gyugyi-gyűjtemény, az új Pécsi Galéria, a Bóbita Bábszínház, de ide kerül a Janus Egyetemi Színház, valamint a Pécsi Ifjúsági Központ is. A negyedben képző- és iparművészek, kézművesek és más kreatív területek képviselői bérelhetnek üzleteket, műhelyeket, majd lesz kávézó, étterem és hangversenyterem is.
Október 1-től Budapesten is elindul az új háziorvosi ügyeleti rendszer