Herényi kioktatott

Munkatársainktól
2011. 06. 11. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Almássy Kornél egykori MDF-es országgyűlési képviselőt nem érte jelentős érdeksérelem, amikor 2008. szeptember 12-én visszalépett az elnökjelöltségtől, és döntése pszichés okokra vezethető vissza. Egyebek mellett ezt állította az úgynevezett CD-ügy büntetőperében a Pesti Központi Kerületi Bíróságon tegnap vádlottként kihallgatott Herényi Károly volt frakcióvezető. A személyes adattal való visszaéléssel vádolt egykori politikus mellett ugyancsak vádlottként megidézett Dávid Ibolya, az MDF egykori elnöke ügyvédjén keresztül azzal mentette ki magát, hogy lábtörése és fekvőgipsze miatt nem tudott megjelenni a tárgyaláson.
A vád szerint Szilvásy György, a Gyurcsány-kormány titokminisztere, Tóth Károly, a nemzetbiztonsági bizottság egykori MSZP-s alelnöke, illetve Dávid és Herényi az érintettek engedélye nélkül hozták nyilvánosságra azt a titkosszolgálat által rögzített hanganyagot, amelyen Csányi Sándor OTP-elnök és Tóth János, az UD Zrt. egyik vezetője folytatott magánjellegű telefonbeszélgetést. A felvételt Dávid 2008. szeptember 11-én azzal mutatta be a sajtónak, hogy annak léte bizonyítja: egy vállalkozói kör riválisát, Almássyt támogatva róla próbált terhelő információkat gyűjteni, hogy így befolyásolják az elnökválasztás eredményét. Dávid később azt állította, hogy a CD formátumban birtokába került hangfelvételt a levélszekrényében találta. Herényi Károly arra is kitért, hogy véleménye szerint ügyészségnek azt kellett volna feltárnia, honnan került elő a hangfelvétel.
A pert július 5-én és 6-án tárgyalja ismét a bíróság. A tanács ezekben a napokban hallgatja meg Dávid Ibolyát, valamint Boross Péter volt miniszterelnököt, az MDF egykori elnökét és Jóri András adatvédelmi biztost is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.