Június 1-jétől elindult az OTP Széchenyi 500 Vállalati Hitelprogram, amelynek 100 milliárd forintos hitelkeretét döntően középvállalkozásoknak ajánlják fel – jelentette be az OTP, amely szerint a korábbinál kedvezőbbé váltak a feltételek a vállalati hitelexpanzióhoz. A távirati iroda beszámolója szerint Wolf László vezérigazgató-helyettes tegnap újságírók előtt elmondta, hogy a vállalati hitelprogram – igazodva az Új Széchenyi-tervhez – 2013 végéig tart, a források rendelkezésre állnak, a hitelnövekedés egyetlen korlátja a hitelképes ügyfelek száma lehet. Wolf úgy vélekedett, „a javuló makrogazdasági feltételek, a stabilizálódó gazdasági növekedés, a belső kereslet várható élénkülése, a beruházások enyhe növekedése és a kedvező exportkilátások immáron megfelelő környezetet kínálnak a vállalati hitelexpanzióhoz, amit támogatnak a kiszámítható fiskális politika eredményeként mérséklődő országkockázati felárak, és az ennek nyomán javuló finanszírozási feltételek is”.
A vezérigazgató-helyettes kiemelte, a kormány által meghirdetett Új Széchenyi-terv különböző programjai 2011 és 2013 között több mint 500 milliárd forinttal segítik a kis- és középvállalkozások fejlesztéseit, az uniós támogatások igénybevételéhez szükséges 25-80 százalékos önerőt pedig az OTP Bank kész finanszírozni.
Október 1-től Budapesten is elindul az új háziorvosi ügyeleti rendszer