Jövő kedden tárgyalja az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elmúlt nyolc év kormányzati visszaéléseit vizsgáló albizottsága az IKR Zrt. állami készfizető kezességgel kapcsolatos ügyét. A tervek szerint meghallgatják Gráf József volt agrárminisztert, Veres János korábbi pénzügyminisztert, Oszkó Péter akkori pénzügyminisztert és Saxon Attilát, az IKR vezérigazgatóját.
Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos a napokban számolt be arról, hogy vizsgálatot rendelt el a bábolnai IKR Zrt. államilag garantált hitelfelvételével kapcsolatban. Mint kifejtette, az IKR 2009-ben mintegy hatmilliárd forint kölcsönt kapott kereskedelmi bankoktól, amelynek 80 százalékára, vagyis ötmilliárd forintra készfizető állami kezességet kapott – a kormány, s ezen belül Gráf József és Veres János előterjesztésére. Furcsának nevezte, hogy „egyik miniszter sem vette észre, hogy az IKR Zrt. többségi tulajdonosa egy Verino nevű, Virgin-szigetekre bejegyzett offshore cég.” Rámutatott: a társaság mostanra csőd közeli állapotba került és megkezdte nyereséges ágazatainak kiszervezését, s emiatt félő, hogy az állam elbukhatja az ötmilliárd forintot.
Ekkora pofont még nem kapott Magyar Péter, ez bizony a Holdról is látszik