Június 11–12.
Barokk színházi program Gödöllőn. Baldassare Galuppi Il caffé di campagna (A falusi kávéház) című vígoperájának ősbemutatóját láthatja a közönség a Savaria barokk zenekar közreműködésével, Németh Pál vezényletével, Kürthy András rendezésében. Az előadás az EU-elnökség rendezvényeinek kísérőprogramja. Jegyek a gödöllői belvárosi jegyirodában (Szabadság tér 5.), illetve a kastély pénztárában vásárolhatók.
Helyszín: gödöllői királyi kastély barokk színházterme (Gödöllő, Szabadság tér 1.).
Időpont: 19 óra
Június 13.
Karizmák ünnepe Máriaremetén. Az esztergom–budapesti főegyházmegye a máriaremetei plébániatemplom kertjében rendezi meg hagyományos pünkösdhétfői programját, a karizmák ünnepét. Az idei együttlét középpontjában a családok állnak, az ünnep mottója: „Szövetség a szeretetben.” A nagyszínpadi programokat tanúságtételek követik, majd a résztvevők beszélgetést hallhatnak Erdő Péter bíboros prímás, esztergom–budapesti érsekkel. A délután háromkor kezdődő szentmisét koncert követi. További információk a www.kim.katolikus.net honlapon.
Helyszín: máriaremetei kegytemplom (1029 Budapest, Templomkert 1.).
Időpont: 9 óra
Radnótitól a Radnótiig. A helytörténeti sétán a résztvevők megtudhatják, hogyan is változott Újlipótváros művelődéstörténete a kezdetektől napjainkig. Kassák, Radnóti, a Nyugat-mecénás Hatvany báró, politikai pártok és templomok, híres építészek kevésbé ismert épületei, a Dunapark kávézó, Vadász György és Budapest első élményszínháza mind szóba kerül a beszélgetésen. A részvételi létszám korlátozott, ezért előzetes bejelentkezés szükséges! (Jelentkezni lehet Maczó Balázsnál a +36 [30] 453 3693-as vagy +36 [1] 349 1501-es telefonszámon, illetve a [email protected] e-mail címen.) A belépődíj: 1000 forint.
Helyszín: Angyalföld, gyülekező a Kádár utca és a Visegrádi utca sarkán.
Időpont: 10 óra
Megnyílik a Szent Erzsébet-zarándokút. Árpád-házi Szent Erzsébet szentté avatásának 776. évfordulója alkalmából délelőtt ünnepi szentmisét mutat be a sárospataki bazilikában Ternyák Csaba egri és Bernard Bober kassai érsek. Ezt követően körmenetet tartanak Árpád-házi Szent Erzsébet ereklyéjével, majd a Sárospatakot Kassával összekötő Szent Erzsébet-zarándokutat nyitja meg a két főpásztor ünnepélyes áldása. A nyitó zarándoklat, amelynek első napjához bárki csatlakozhat, körülbelül 12.30-kor kezdődik.
Helyszín: sárospataki bazilika (Sárospatak, Szent Erzsébet tér 15.).
Időpont: 10.30
Bauhaus-e a Bauhaus Újlipótvárosban? Bauhaus stílusú-e az újlipótvárosi építészet? Egyáltalán létezik-e Bauhaus stílus? És miért kell nagy kezdőbetűvel írni a Bauhaust? Mikortól beszélhetünk Újlipótvárosról? Milyen belső terei, lépcsőházai vannak egy-egy „újlipót” háznak? Milyen kulisszatitkai lehetnek egy új városrész kialakításának? A kérdésekre választ kaphatnak az érdeklődők az angyalföldi helytörténeti gyűjtemény történeti témájú sétáján. A résztvevők tíz lépcsőházat tekintenek meg az Alig, a Kresz Géza, a Visegrádi utcában, a Szent István parkban, a Pozsonyi úton és a Hollán Ernő utcában. A létszám korlátozott, ezért előzetes bejelentkezés szükséges! (Jelentkezni lehet Maczó Balázsnál a +36 [30] 453 3693-as vagy +36 [1] 349 1501-es telefonszámon, illetve a [email protected] e-mail címen.) A belépődíj: 1000 forint.
Helyszín: angyalföldi helytörténeti gyűjtemény (1132 Budapest, Váci út 50.).
Időpont: 14 óra
Június 14.
A rendhagyó irodalomórák legrendhagyóbbika. Szabó Tibor Benjámin író-kritikussal és Csapody Kinga irodalmárral Kardos Tamás diák beszélget.
Helyszín: III. Béla Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola (Zirc, Köztársaság út 9.).
Időpont: 16 óra
Kereszténységünk megalapozói. Alkotmányunk preambulumának értelmezése: kereszténységünk alapozói, a bencések címmel Rászlai Tibor eszmetörténész tart előadást.
Helyszín: Erdélyi Magyarok Egyesülete (1056 Budapest, Molnár u. 5.).
Időpont: 17 óra
Június 16.
Pestieknek Budáról. A Várban a polgárvárosi házak múltjával ismerkedhetnek az érdeklődők Saly Noémi várostörténész segítségével. Találkozás a Bécsi kapu téri evangélikus templom előtt.
Helyszín: budavári evangélikus templom (1014 Budapest, Bécsi kapu tér 9.).
Időpont: 17 óra
Bécsi Napló-est. Harminckét év megjelenésének mérlegét összegezik a Bécsi Napló várbeli estjén. A megnyitót Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke mondja, az ülést Szakály Sándor történész vezeti. Közreműködik: Böröndi Lajos, Deák Ernő, Ferenczy Klára, Varga Sándor. Bemutatják S. Csoma János Lélekkikötő című verskötetét is.
Helyszín: Litea könyvesbolt (1014 Budapest, Hess András tér 4.).
Időpont: 18 óra
Szent László és kora. Nagy királyunkat és korát mutatja be Váraljai Csocsán Jenő görög katolikus lelkész, történész-szociológus a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége belvárosi csoportjának szervezésében.
Helyszín: Szent Kinga Otthon (1053 Budapest, Egyetem tér 5. I/5.).
Időpont: 19 óra
Június 17.
Művészet és pszichoanalízis. A Ferenczi Sándor Egyesület, a József Attila Társaság és a Petőfi Irodalmi Múzeum közös műhelybeszélgetés-sorozatának találkozóján ezúttal Hol a határ? Küzdelem és feladás, győzelem és vereség Doctorow Ragtime regényében címmel Fülöp Márta pszichológus beszél, közreműködik Bánffy Edit előadóművész. A sorozatot szerkeszti és a műhelybeszélgetést vezeti Valachi Anna irodalomtörténész.
Helyszín: Petőfi Irodalmi Múzeum (1053 Budapest, Károlyi Mihály utca 16.).
Időpont: 18 óra
Június 18.
Magyar nemzeti parkok hete. Az ötödik alkalommal megszervezett hét hazánk természeti és kulturális értékeire, nemzeti parkjaink ökoturisztikai programjaira kívánja felhívni a figyelmet. Az egyhetes programsorozat egész napos, színes nyitórendezvényén Pécsett tíz hazai nemzeti park igazgatóságának munkatársai várják az érdeklődőket. Játékos vetélkedők, pecsétgyűjtő játék, természetismereti foglalkozások, kézműves foglalkozások gyermekeknek, kézműves termékek vására, bioétel-kóstoló (lekvár, szürkemarha-szalámi, méz stb.), színes kiadványok, információk a tíz hazai nemzeti parkról, illetve a természetvédelmi, ökoturisztikai programokról várják az érdeklődőket. Fellép a Márkus Színház is Az égig érő fa című mesejátékkal. Részletes információt a [email protected], [email protected] e-mail címen, illetve a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóságának + 36 (30) 377 3388-as és + 36 (30) 326 9459-es telefonszámán lehet kérni.
Helyszín: Pécs, Barbakán tér.
Időpont: 10 óra
Június 18–19.
Siroki várnapok. A kétnapos programsorozat első napján az Aranykard Sárkányos Lovagok lovagitorna-, a Bene íjászai, a Szittya lovas íjászok, a Diósgyőri Aranysarkantyús Lovagok bemutatói mellett a vendégek megtekinthetik a Süsü, a sárkány című mesejátékot a Harlekin Bábszínház előadásában, a kassai Thália Színház Boldog születésnapot! című előadását, a gyermekszínjátszók fellépését és a Mátrix együttes koncertjét. A második napon, vasárnap a megismételt lovagitorna-bemutatók mellett a Nyakigláb, Csupaháj és Málészáj című mesét nézhetik meg sok muzsikával, továbbá a Gyöngyszem óvoda hagyományőrzőit, a tárogatófesztivált, Keresztes Ildikó koncertjét láthatják. Kiszelyné Tóth Anett, a Sirok Vártársaság tagja A siroki vár múltja, jelene és jövője címmel tart előadást. Mindkét nap kézműves foglalkozások (korongozás, gyöngyfűzés, papírmerítés, selyemfestés, arcfestés, ékszerkészítés) várják az érdeklődőket. A vendégek részt vehetnek a Nyírjes Nyugdíjasklub palóc krumpliétkeinek és a gyöngyösi borpalotának a kóstolóján. Részletes információk a Sirok.hu/programok oldalon találhatók, illetve Nagy Bernadettől kérhetők a +36 (30) 871 5640-es telefonszámon.
Helyszín: siroki várnyereg; siroki várparkoló; a siroki könyvtár előtti terület (Sirok, Borics Pál utca 1.).
Időpont: 10 óra
Ha van tudomása a rovatba illő előadásról vagy rendezvényről, kérjük, az [email protected] e-mail címen vagy az (1) 476 2173-as telefonszámon ossza meg velünk.
Összeállította: Pethő Tibor
Magyar Péter bejelentette: nem mond le a mentelmi jogáról