Az idegenforgalmi főszezonra koncentráló vizsgálatok idén június közepén kezdődnek, s eltartanak egészen augusztus végéig. Az ezeket, valamint az ellenőrzés folyamatát is bemutató sajtótájékoztatóját a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság tegnap tartotta meg a fővárosi Kopaszi-gát egyik vendéglátóhelyén. Az eseményen Fülöp Zsuzsanna, a hatóság szóvivője kiemelte: a fogyasztóvédelmi ellenőrzések elsődleges célja, hogy a hatóság meggyőződjön az idegenforgalmi szolgáltatásokra vonatkozó jogszabályi előírások betartásáról. A vizsgálódásokra nemcsak a vendéglátóhelyeknek kell számítaniuk, hanem többek közt a turisztikai és a vízi játékok szolgáltatóinak, a strandon árult termékek üzemeltetőinek és árusítóinak is.
Az ellenőrzések elsősorban a vízparti nyaralóhelyeket, strandokat, wellness- és gyógyturisztikai helyeket, fesztiválokat és rendezvényeket érintik majd, de lesznek olyanok is, amelyek a városközpontok vendéglátó-ipari egységeire koncentrálnak. A hatóság munkatársai kiemelt figyelmet fordítanak majd a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat – például a vásárlók megkárosítása és a többletszámolás – kiszűrésére. Az ellenőrök megnézik a kimért szeszes és alkoholmentes italok térfogatát, valamint a tömegre értékesített termékek, például a grillezett hús, a hurka, a kolbász, a gumicukor és a pogácsa súlyát. Figyelmük azt sem kerüli el, hogy a felszolgálási díjak feltüntetése megfelelően történik-e, vagyis az érintett termék árával együtt, ugyanazon az árkiíráson vagy árjegyzékben szerepel-e. A kereskedők nyugta- vagy számlaadási kötelezettsége szintén górcső alá kerül, miként az is, hogy a vendéglátóhelyek mérőeszközei hitelesítve vannak-e. Az idegenforgalmi főszezonban a hatóság a taxisokra is kiemelt figyelmet fordít, ahogyan a fiatalkorúak dohány- és alkoholtermékekkel történő kiszolgálásának ellenőrzésére is. Emellett a zenés-táncos szórakozóhelyekre vonatkozó előírások betartására is nagy hangsúly helyeződik.
Magyar Péter brüsszeli embere szerint meg kell szüntetni a rezsicsökkentést, mert keveset kell fizetniük az embereknek