Jogerősen elítélt csődgondnok

Hírösszefoglaló
2011. 06. 10. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy régebbi felszámolási eljárás kapcsán – hitelező jogtalan előnyben részesítése miatt – jogerősen elítélte a Csongrád Megyei Bíróság a Vértesi Erőmű csődgondnokát, Kovács Zoltánt – értesült a Hvg.hu. Az internetes portál emlékeztetett arra, hogy likviditási problémáinak megoldása érdekében még tavaly augusztusban kért csődvédelmet a Vértesi Erőmű. Ennek lebonyolítására vagyonfelügyelőnek a bíróság a Budapest Holding Első Hazai Vagyonkezelő Zrt.-t jelölte ki. A cég vezérigazgatója Kovács Zoltán, aki korábban a felszámolásokat végző Duna Libra Zrt. élén állt.
A lap szerint Kovács ellen akkor indult büntetőeljárás, amikor 2002-ben vagyonfelügyelet ellátására nevezték ki egy bútorgyár, az Euro Möbel Line Kft. felszámolásával kapcsolatban. Az ügyészség szerint a bútorcég felszámolásakor a bérgarancia alapból fizették ki a telepet őrző cégnek járó 23 millió forintot, holott azt csak a Euro Möbel Line Kft. dolgozóinak szabadott volna átutalni, méghozzá az elmaradt bérek rendezésére. A visszatérítendő állami támogatást pedig nem fizették vissza a bérgarancia alapnak.
A Szegedi Városi Bíróság 2010-ben Kovács Zoltánt és társát, Karkus Évát bűnösnek találta, ami ellen Kovács fellebbezett. Ügyében a Csongrád Megyei Bíróság tegnap hozott ítéletet, ami helybenhagyta a korábbi ítéletet, amely így jogerőssé vált.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.