Visszatessékeli a vízi rendészet azokat, akik a parttól kétszáz méternél távolabbra merészkednek a Balatonban, így aligha kell érvelni amellett, hogy a selymes vizű tó és a távúszás kedvelői számára csaknem három évtizede a Balaton-átúszás az üdülési szezon legvonzóbb eseménye – vélekedett Szántó László, a tóátúszás rendezőcsapatának vezetője. Elmondta, első a biztonság, és büszkék arra, hogy az eddigi 28 tóátúszáson még könnyű sérüléssel járó baleset sem történt, holott volt, hogy tízezer úszó és öt-hatezer drukker gyűlt össze Révfülöpnél és a boglári Platán strandon. A múlt nyáron július 24-e, augusztus elseje és 28-a sem volt alkalmas a rendezvény megtartására, a meteorológiai szolgálat javaslatára a vízi rendészet nem adott startengedélyt, ezért késik a várva várt 30. tóátúszás. Az idén talán meglesz a 29., ha az első időpontban – július 2-án – nem, akkor tovább próbálkoznak – folytatta a főrendező. Szántó László megjegyezte: semmi sem változik a korábbiakhoz képest. Reggel hét-től fél kettőig lehet jelentkezni orvosi vizsgálatra a révfülöpi sportpályán, és az utolsó turnus délután 2-kor indulhat el az északi partról. Százötven motoros kishajó és vitorlás biztosítja majd az úszófolyosót, és nyújt átmeneti pihenőhelyet azoknak, akik feladják.
Júliusban tóátúszás
A meteorológusok javaslata szerint július másodika (szombat) tűnik a legalkalmasabbnak a Balaton-átúszás megrendezésére. Az üdülési szezon leglátványosabb szabadidősport-rendezvénye tavaly elmaradt. Az idén is csak az időjárás akadályozhatja meg, hogy a próbázók vízbe vessék magukat, és leküzdjék az 5,2 kilométeres Révfülöp–Boglár távot.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!