Tegnap Tarlós István főpolgármester azonnali hatállyal felmentette Koltay Gábort, a József Attila Színház megbízott ügyvezető igazgatói tisztségéből. A kulturális ügyekért felelős helyettes főpolgármester, Csomós Miklós úgy nyilatkozott, a városvezetés bizalma megrendült a megbízott ügyvezető igazgatóban. A főváros június 17-i határidővel írt ki igazgatói pályázatot a jelenleg 120 millió forint hiánnyal küzdő teátrum vezetésére, Koltay június 7-én a tv2 Tények című műsorának adott interjúban jelezte, e pályázaton indulni kíván.
Mint ismert, Méhes László 2010 júliusában vette át a teátrum vezetését Léner Pétertől, novemberben a könyvvizsgálat 272 millió forintos túlköltekezésre derített fényt. Méhes a fővárosi fenntartóval konfliktusba került idő előtt megkötött szerződések miatt – többek között amiatt is, hogy Léner Pétert öt évre 30 millió forintért szerződtette. Miután egy ideig a színház jövője is kérdésessé vált, Méhes idén februárban lemondott. A tegnap leváltott ügyvezető, Koltay Gábor egyébként a kifogásolt szerződést felbontotta Léner Péterrel, ám elődeinek a következő évadokra biztosított lehetőséget a rendezésre, tekintettel arra, hogy az általuk instruált előadások telt házasak.
Bár a Kabaré24 a hét végén elbúcsúzott a közönségtől, a távozó vezető, Verebes István hét eleji utolsó társulati ülése után olyan találgatások láttak napvilágot, hogy a pesti kabaré teret veszít, a főváros hasznosítási pályázatából kiderül, erről nincs szó. A pályázatoknak kötelezően tartalmazniuk kell négyéves kulturális, művészeti programot, kiemelt figyelemmel a pesti kabaré hagyományainak fenntartására, elképzeléseket a Mikroszkóp Színpad Kft.-vel munkaviszonyban állók foglalkoztatására. A főváros december 31-ig több mint 7 millió forint támogatást biztosít a színház leendő bérlőjének.
Segélykiáltás Egerért. A Magyar Teátrumi Társaság (MTT) összefogásra szólította fel a színházakat, hogy segítsék a kilátástalan helyzetbe került egri Gárdonyi Géza Színházat, amelynek felhalmozott adósságállománya miatt nincs költségvetése a következő évadra, s így a színház munkatársainak fizetése is veszélybe kerülhet. Az MTT félmillió forintot ajánlott fel saját költségvetéséből az egri teátrumnak. A felajánlásokat az info@
magyarteatrum.hu címre várják. Az MTT felszólította a kulturális tárcát is, hogy legalább ötmillió forint gyorssegéllyel segítse ki a majdnem negyedszázada működő színházat. (M. S.)
Magyar Péter brüsszeli embere szerint meg kell szüntetni a rezsicsökkentést, mert keveset kell fizetniük az embereknek