A jó kormányzás előmozdítása – az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke így jellemezte az általa vezetett szervezet küldetését. Domokos László az Országgyűlésben szólalt fel, ahol az ÁSZ 2010-es működéséről szóló beszámoló vitája zajlott. Kiemelte: az ÁSZ célja, hogy ellenőrzéseivel közpénzt takarítson meg. Üdvözölte, hogy a sarkalatos törvények sorában elsőként a számvevőszékről szóló jogszabály létrehozását kezdte meg a parlament. Az ÁSZ munkáját úgy lehetne számszerűsíteni – jelezte –, ha kimutathatóvá válna, mekkora közpénz szabálytalan felhasználását tudja megakadályozni; ehhez viszont szükség van az új számvevőszéki törvényre.
A kormány és a kormánypártok támogatandónak tartják a jelentést. Babák Mihály (Fidesz) szerint az ország nem került volna ilyen nehéz helyzetbe, ha a korábbi kormányok és a T. Ház kellő figyelmet fordít az ÁSZ jelentéseire. Boldvai László (MSZP) is elismerően szólt a beszámolóról. Kiemelte: színvonalas munka, mégsem fogadják el a jelentést. Az MSZP tartózkodni fog, mert kifogásolják, hogy az ÁSZ középtávú stratégiája a beszámoló része, így arról nem tudnak külön véleményt mondani. A Jobbik a dokumentum színvonalát kifogásolta, az LMP pedig több kormánykritikát várt volna a dokumentumtól.
Magyar Péter volt barátnőjének leleplező interjúja: ezt tudtuk meg Magyar Péterről