Küzdelem két ellenséggel

A kormány addig nem nyugszik, amíg valaki kevesebbet keres, mint az adórendszer átalakítása után, mert vállaltuk, hogy nem jár rosszabbul senki – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a Széll Kálmán Alapítvány Gazdasági fordulat címmel megrendezett tegnapi konferenciáján.

Szabó Anna
2011. 06. 10. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint mondta, másfél év alatt juthatunk el egy igazságosabb adórendszerhez a kiváltságok leépítésével. A kormányfő kiemelte: két ellenséggel kell most megküzdeni, az államadóssággal és a munkanélküliséggel, és „ezt a háborút csak akkor nyerhetjük meg, ha átszervezzük a magyar világot”.
Orbán Viktor szerint hazánk még veszélyzónában van, de mivel az európai események is mutatják, hogy nincs senkinek sem a kezében a bölcsesség köve, nekünk a magunk módján kell megoldanunk a problémákat. – Ki kell állnunk magunkért, úgy kell cselekednünk, ahogy nekünk kedvezőbb, akár tetszik a világnak, akár nem – mondta a kormányfő. Az ország előtt álló feladatokkal kapcsolatban aláhúzta: Magyarországnak is, mint az Audinak, „turbódirekt befecskendezésre van szüksége” a szakképzés, az innováció, az oktatás és a tudástőke felhalmozás terén. A kormányzás működéséről szólva kiemelte: javítani kell a hatékonyságon, mert már nem lesz elegendő az a teljesítmény, amit az elmúlt évben nyújtottunk.
A konferencián felszólaló Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnöke (VOSZ) arra hívta fel a figyelmet, hogy a helyes irány tartásával tíz év alatt megerősíthető a gazdaság, ehhez azonban a hazai termelést állami segítséggel is támogatni kell.
A kormány első évét elemző Lánczi András politológus szerint az állam és a polgárainak viszonya került újraértelmezésre, ami jóval több, mint „a rendszerváltáskor az előző rezsim elitjének sima landolása”.

Részletek a 3., vezércikk a 7. oldalon

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.