Leszedik a lanternát

A jövő hét végén távolítják el az Iparművészeti Múzeum 11,5 méter magas, életveszélyessé vált lanternáját. A kupolát díszítő tornyot mint ipartörténeti emléket a teljes restaurálást követően várhatóan valamely kilencedik kerületi parkban állítják ki, a lanterna helyére pedig az eredetivel megegyező másolatot készítenek. A múzeum június 18-án a munkálatok miatt zárva tart, a környéken pedig forgalomkorlátozásra kell számítani.

Makrai Sonja
2011. 06. 16. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tragikus állapotba került az Iparművészeti Múzeum épülete az eltelt években. Az épületgépészeti szakvélemény szerint a Lechner Ödön tervezte több mint százéves épület tartószerkezete életveszélyesen korrodálódott, de a ház a homlokzata és a gépészeti berendezései is tragikus állapotban vannak. Az életveszély-elhárítás, amelynek utolsó fázisa a kupolatorony eltávolítása, azonban egy hatvanmillió forintos minisztériumi gyorssegélynek köszönhetően történhet meg.
Takács Imre, az Iparművészeti Múzeum főigazgatója a tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta, a veszélyelhárítás nem a felújítás része, az majd később valósulhat meg. Most a legsürgetőbb a tetőszerkezet és a lanterna biztonságossá tétele. Kifejtette, a jövőben nem csupán teljes épületrekonstrukciót, hanem komplex múzeumfejlesztést terveznek, ez legkorábban két év múlva kezdődhet el, addig a kormány tervpályázati kiírása, közbeszerzési eljárás zajlik. A lanternát utoljára a nagy gazdasági világválság idején újították fel, de akkor is csak a szerkezet egy részét cserélték ki, az évek folyamán pedig ipari alpinisták toldozgatták-foldozgatták a tetőelemeket. Lichter Tamás statikus, a múzeum tetőfelújítását végző ICM Kft. igazgatója szerint jelenleg egyetlen ép elem sem található a tetőszerkezeten, a tartó betonszerkezet elfáradt, a vasszerkezet korrodálódott, a lanterna maga pedig megdőlt az Üllői út irányába. A torony műkőből helyreállított oszlopai szinte víztározóként funkcionálnak, bármikor megborulhat az egész szerkezet, a kémények is szét vannak repedezve, a kéményseprőjárdák pedig teljesen elrothadtak. A lanternát a tervek szerint jövő hét végén távolítják el, az időjárás függvényében.
Hogy az épületet díszítő, de oda már vissza nem rakható Zsolnay-mázas kerámiaelemeknek új funkciót találjanak, az Iparművészeti Múzeum Mindörökké Zsolnay címmel ékszerpályázatot hirdetett iparművészek számára, hogy a mai kornak, divatnak megfelelő ékszerkollekciókat alkossanak. Több mint százan pályáztak, az eredményhirdetést június 17-én tartják a múzeumban.
Az elöregedett, leszedett Zsolnay épületkerámiák egy részéből, Lechner Ödön tervrajzaiból, valamint az épületről készül plasztikákból ugyanezen a napon jótékonysági árverést rendeznek. A befolyt összeget a Lechner Ödön életművét bemutató új állandó kiállítás előkészítésére kívánják fordítani.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.