Lettországi büntetés

Andris Berzins, a 66 éves multimilliomos, korábbi bankár lesz Lettország következő köztársasági elnöke. A balti ország parlamentjében tegnap lezajlott választásokon a képviselők megbüntették Valdis Zatlers leköszönő államfőt, amiért a politikus kevesebb mint egy héttel ezelőtt az országgyűlés feloszlatását kezdeményezte.

Győr Ágnes
2011. 06. 12. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az első körben egyik jelölt sem szerezte meg a szükséges 51 szavazatot tegnap a százfős lett parlamentben, a közvetlenül utána megtartott második fordulón azonban 53-an voksoltak Andris Berzinsre, a Zöldek és Gazdák Szövetségének képviselőjére. Politikai elemzők szerint Valdis Zatlers leköszönő államfő egészen múlt szombati bejelentéséig biztos győzelemre számíthatott. Május 28-án a kormánykoalíció legnagyobb pártjának, a 33 mandátummal rendelkező jobbközép Egységnek a támogatását is élvező Valdis Zatlers televíziós adásban bejelentette, hogy népszavazást kezdeményez a parlament feloszlatásáról. A politikus erre a lépésre azután szánta el magát, hogy a törvényhozás elutasította a korrupcióval gyanúsított ellenzéki képviselő, Ainars Slesers mentelmi jogának feloldását. Emiatt nem tudott végül a rendőrség vizsgálatot indítani a Slesers által felhalmozott vagyon kétes eredetének a tisztázására.
Televízión közvetített beszédében az államfő kifejtette: a tavaly ősszel tartott parlamenti választások eredményével a társadalom elégedett, de a törvényhozás kétes döntéseket hozott az elmúlt időszakban, és egyesek a maguk érdekét az állam érdekei fölé helyezték. Súlyos konfliktus alakult ki a törvényhozói és a bírói hatalom között – fűzte hozzá. Az államfő elismerte, nagy teljesítmény, hogy Lettországnak sikerült úrrá lennie a gazdasági válságon, az azonban az elnök szerint nem a politikusok, hanem az emberek érdeme, akik alávetették magukat a megszorításoknak.
A súlyos gazdasági helyzetbe jutott balti állam 2009 végén 7,5 milliárd eurós mentőcsomagot kapott az Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) és az uniótól. A mentőöv részleteinek lehívását azonban szigorú megszorításokhoz kötötték a nemzetközi hitelezők.
A leköszönő államfő korábban jelezte, tudja, hogy radikális lépésével súlyosan veszélyezteti újraválasztásának esélyeit. Ugyanakkor – tette hozzá – esküjében Lettország és a lett emberek, nem pedig saját érdekeinek érvényesítésére tett ígéretet. A leköszönő köztársasági elnök sajtóosztályán lapunknak megerősítették, a posztjáról távozó államfő által kezdeményezett népszavazást megtartják július 23-án, annak ellenére, hogy Valdis Zatlers végül nem kapta meg a lehetőséget, hogy meghosszabbítsa a mandátumát. Amennyiben a referendumon a többség a parlament feloszlatására szavaz, két hónapon belül meg kell tartani Lettországban az előre hozott választásokat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.