Madrid kártérítési pert fontolgat

Bírálta a német kormányt és a Robert Koch országos járványügyi intézetet több szakértő is, amiért több mint két héttel a legalább tizenhat ember haláláért felelős járvány kitörése óta sem tudják megállapítani annak okait. Magyarországon továbbra sem mutatták ki a kórokozót.

MN-összeállítás
2011. 06. 11. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyar termelők segélykiáltása. Kritikus helyzetbe kerülhetnek a magyar zöldség- és gyümölcstermesztők. Milliárdos kár érheti őket, ha nem tisztázódik időben, honnan ered, és miként terjed a németországi hasmenésjárvány – tájékoztatta lapunkat Mártonffy Béla, a Magyar Zöldség-gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeb) elnöke. Elmondta, a botrány kitörése óta hazánkban is jól érzékelhetően visszaesett az uborkafogyasztás (évente körülbelül 50 ezer tonna uborka terem Magyarországon). Az elbizonytalanodott vevők, kiskereskedők ódzkodnak más zöldségek vásárlásától is, pedig a vizsgálatok sehol nem mutattak ki fertőzöttséget. Ráadásul a magyar uborka legnagyobb külföldi felvásárlója a tisztaságra és minőségre rendkívül kényes Németország, amely most kivár. A bizalmatlanság miatt az egész unióban öszszeomolhat a zöldség- és gyümölcstermesztés. Az uborkát például, mivel friss áru, kétnaponta szedik, de a fogyasztás visszaesése miatt rövidesen két-három ezer tonna halmozódhat fel és mehet tönkre főként Méhkerék környékén. A pánik érthető – fűzte hozzá az elnök –, hiszen egymásnak ellentmondó hírek látnak napvilágot, ráadásul kiderült az is, hogy a bajt a korábban hangoztatottakkal ellentétben nem a spanyol termék okozza, és még mindig nem tudni, hogy mi. Úgy vélte, a vásárlók riadalma csak akkor múlik el, ha a német hatóságok végre megtalálják a fertőzések gyökerét. Az év ezen időszakában beérnek a magyar termékek, és átveszik az importzöldségek helyét. Ezért a FruitVeb arra kéri az áruházláncokat, hogy ne csak hangoztassák elkötelezettségüket, hanem vásárolják is a magyar termékeket. Hogy a bizalmat erősítsék, saját védjeggyel látnák el azon termelők áruját, akik önkéntesen alávetik magukat a szervezet ellenőrzésének. (G. J. J.)


Kártérítési per indítását vette fontolóra a spanyol kormány a hamburgi higiéniai intézet ellen azért, mert a szervezet napokkal ezelőtt azt állította: a súlyos, immár 16 halálos áldozatot követelő észak-németországi hasmenésjárványt okozó baktérium Spanyolországból importált uborkán került be az országba. Az intézet kedden már elismerte, hogy újabb, részleges laboratóriumi vizsgálatok kizárták ezt a gyanút.
Tekintélyes szakértők és több mezőgazdasági szervezet is élesen bírálta a német kormányt és a Robert Koch országos járványügyi intézetet, amiért több mint két héttel a járvány kitörése óta sem tudják megállapítani annak okait – közölte a távirati iroda. Az illetékes spanyol miniszter csalódottságának adott hangot a német válságkezelés miatt, utalva arra, hogy a spanyolországi uborka meggyanúsítása az ország mezőgazdaságának eddig hetente körülbelül 200 millió eurós kárt okozott. Ilse Aigner német mezőgazdasági miniszter a bírálatokat határozottan visszautasította, mondván, az importált spanyol uborkán kimutattak EHEC-baktériumot, csak épp nem azt a törzset, amely a járványt okozta. A miniszter úgy vélekedett: szükséges volt az Európai Unió gyors előrejelző rendszerének használata.
Magyarország egyelőre nem érintett a Németországból indult, súlyos szövődményekkel járó hasmenéses járványban – számolt be Paller Judit országos tiszti főorvos az Országgyűlés egészségügyi bizottságának tegnapi ülésén. Az Országos Epidemiológiai Központba eddig 17 minta érkezett, amelyeket kólibaktériumra vizsgáltak. Ezek közül 11 negatív lett, a többi esetben még nincsenek meg a vizsgálati eredmények – közölte.
Friss adatok szerint immár több mint 1800-ra tehető a megbetegedettek, illetve a gyanús esetek száma. A Robert Koch intézet tegnapi közlése szerint újabb 365 fertőzöttet regisztráltak, akik negyede a legsúlyosabb tünetekkel, azaz a hemolitikus urémiás szindrómával (HUS) küszködik, ami vérszegénységgel, veseelégtelenséggel, valamint az idegrendszer károsodásával jár – írta az AP. Az Egyesült Államokban három új megbetegedést észleltek, és Spanyolországban is megjelent a járvány. Mindenekelőtt arra a kérdésre nem tudnak válaszolni az orvosok, hogy valójában mi terjeszti a kórokozót. Nem tudják megmagyarázni azt sem, hogy a betegség miért elsősorban nőket fertőz meg. Az eddigi 16 halálos áldozat közül 13 nő.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.