Bejutott a napokban a pekingi döntőbe a „Kínai nyelv sztárja” elnevezésű versenyen a sanghaji egyetemen tanuló Horváth Levente. Az ázsiai ország oktatásügyi minisztériuma és a Konfuciusz Intézet szervezte vetélkedőben a kínai egyetemeken tanuló külföldi hallgatók mérik össze tudásukat, hogy kiderüljön, közülük kik mélyedtek el leginkább a távol-keleti ország nyelvében, kultúrájában. Májusban huszonnégy városban – köztük Pekingben, Sanghajban, Nankingban – rendezték meg az előselejtezőket, a diákok produkcióit, és a zsűri döntéseit közvetítette a kínai központi televíziós csatorna, a CCTV4. A felmérések szerint a külföldi hallgatók vetélkedése az egyik legnépszerűbb műsor az országban.
A pekingi döntőbe jutott Horváth Levente lapunknak elmondta, hogy a selejtezők egy írásbeli vizsgával kezdődtek, ahol felmérték a résztvevők nyelvtudását. A versenyzőknek ötven kérdést tettek fel a kínai kultúráról, a helyi hagyományokról, irodalomról, történelemről. A feladat végén a szervezők az egyetemisták szövegértését is osztályozták.
A továbbjutott versenyzők ezután egy „ki mit tud?” jellegű vetélkedőn adtak számot tudásukról a színpadon a televíziós kamerák és a zsűri előtt. Horváth Levente elmondása szerint a műsor szervezése és lebonyolítása olyan volt, mint a magyarországi, tömegek által figyelemmel kísért tehetségkutató versenyeké. A résztvevők egy percet kaptak, hogy a közönség és az ítészek előtt kínaiul bemutatkozzanak, további két percben pedig különböző produkciókat adtak elő.
A következő fordulóban Levente az utolsók között lépett a színpadra, s kétperces előadásában bemutatta a Kínáról szóló, hazánkban három éve megjelent könyvét, tánc- és harcművészeti bemutatót tartott, és elénekelt egy népszerű kínai dalt. A közönség azonnal a szívébe zárta a magyar fiút, akinek magabiztosságához hozzájárul az is, hogy már többször szerepelt a sanghaji televízió egyik beszélgetős műsorában. A zsűri osztotta a nézők lelkesedését, döntése szerint Horváth Levente egyenes ágon, hat másik – iráni, amerikai, koreai és afrikai – egyetemi hallgatóval jutott a pekingi döntőbe. A verseny két hónap múlva kezdődik, a döntő augusztus 28-án lesz.
Magyar Péter brüsszeli embere szerint meg kell szüntetni a rezsicsökkentést, mert keveset kell fizetniük az embereknek