Majdnem elrontott római vakáció

Munkatársunktól
2011. 06. 06. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Usain Boltnak két jó oka is van arra, hogy Stockholmot ne sorolja a kedvenc városai közé. A tavalyi emlék még meglehetősen friss: a csütörtöki, római fellépését megelőző versenyén kétéves veretlenségét vesztette el itt.
A 100 méteres síkfutás világcsúcsát akkor már közel egy éve 9,58 másodperccel tartó jamaicai sprinter 2010. augusztus 6-án csupán 9,97-et futott, ezzel igencsak lemaradt a 9,84-et teljesítő amerikai Tyson Gay mögött, majd hátfájdalmaira hivatkozva pár nappal később befejezettnek nyilvánította a szezonját.
Boltot ezt megelőzően is a svéd fővárosban győzték el, 2008. július 22-én honfitársa, Asafa Powell, így napjaink első számú atlétájának a Stockholm-szindrómáról nem feltétlenül azt juthat az eszébe, hogy a túszdrámák során a túszok időnként szimpatizálni kezdhetnek a fogvatartóikkal…
A három évvel ezelőtti versenyen Powell amúgy 9,88-as, Bolt nüánsznyival mögötte 9,89-es időt jegyzett, és a csütörtöki, római Gyémánt Liga-versenyen nem sok hiányzott ahhoz, hogy a korábbi rekorder – mert Bolt uralkodása előtt Powell volt a király 9,74-gyel – megint elkapja a jelenlegit. Az Olimpiai stadionban 48 ezer néző előtt Bolt szokásához híven botrányosan rosszul rajtolt, és nagyjából kilencven méterig Powell vezetett. Ekkor azonban a pekingi olimpia és az egy évvel későbbi berlini vb háromszoros bajnoka begyújtotta a rakétáit, s még éppen időben tette, mert 9,91-gyel győzött, két századdal és centikkel honfitársa előtt. (A világ idei legjobb eredménye azonban továbbra is egy harmadik jamaicaié, Steve Mullingsé 9,90-nel.) Bolt utóbb már megkönnyebbülve vallotta be, hogy a verseny előtt meglehetősen ideges volt, a rossz rajtja után pedig pánikba is esett. S három hónappal a tegui világbajnokság előtt bizony továbbra is van oka az aggodalomra.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.