Megfenyegette a NATO-t az afgán elnök

Munkatársunktól
2011. 06. 10. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elfogyott az afgán nép türelme az egyre szaporodó polgári áldozatok láttán, ezért mostantól fogva a NATO-nak tilos lakott területre támadnia – közölte tegnap Hamid Karzai. Az MTI által is idézett afgán elnök immár másodszor illette éles kritikával az észak-atlanti szövetség múlt szombati, a déli Hilmend tartományban történt, kilenc civil – köztük hat gyerek – halálát okozó légitámadását.
A NATO-t „megszálló erőnek” fogják tekinteni, ha továbbra is civilek halálát okozzák hadműveleteik során – tette hozzá, a tálibok által a nemzetközi erőkre használt kifejezést alkalmazva. Majd anélkül, hogy kifejtette volna, tett egy burkolt fenyegetést: az afgán nép kénytelen lesz cselekedni; meg kell érteniük, hogy egy szuverén országban szolgálnak.
Hamid Karzai úgy véli, noha a nemzetközi közösség sokat segített Afganisztánnak, ám ennek ellenére nem veszélyeztethetik afgán emberek életét. Szerinte a civilek értelmetlen megölése jóvátehetetlen. Mint azt ismét megjegyezte, erre „már százszor” figyelmeztette az észak-atlanti szervezet parancsnokait is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.