Mindenkit átvert a Goldman

Munkatársunktól
2011. 06. 13. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A pénzügyi válság kialakulása során tanúsított magatartásának megmagyarázására szólították fel a Goldman Sachs bankcsoportot New York-i ügyészek – értesült több külföldi hírügynökség. A források szerint a befektetési bank már meg is kapta az idézést a manhattani ügyészségről. A Goldman szerepét a krízis kialakulásában az Amerikai Értékpapír és Tőzsdefelügyelet (SEC) is vizsgálja. Egy áprilisi szenátusi jelentés szerint ugyanis a pénzintézet olyan jelzálogalapú termékek vásárlására buzdította a befektetőket, amelyekről tudta, hogy hamarosan értéktelenné válnak. A Goldman tehát a saját mérlegében szereplő kockázatokat ügyfelei nyakába varrta, s elhallgatta előlük a saját pozícióváltásait. A cég tavaly nyáron már rábólintott egy 550 millió dolláros kártérítés kifizetésére a tőzsdefelügyelet nyomására. A pénzintézet szóvivője ezt a konkrét idézést azonban nem kívánta kommentálni. A bank részvényei – tette közzé a BBC az interneten tegnap – a nap végére 1,3 százalékot estek, év elejétől húszszázalékos mínuszban vannak.
A Goldman a héten újabb botrányba keveredett, köze lehet a líbiai olajpénzekből létrehozott állami alap vagyonának az eltüntetéséhez. Lapunk tegnap számolt be róla, hogy a bankhoz köthető befektetéscsomag 98 százalékot veszített értékéből tavaly, amikor a piacok már túljutottak a válságon.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.