Mladics: A hazámat védtem

Pataky István
2011. 06. 13. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tegnap jelent meg először a hágai törvényszék előtt Ratko Mladics. A népirtással, polgári személyek üldözésével, meggyilkolásával, kitelepítésével, egyéb embertelen cselekedetekkel, túszejtéssel és fosztogatással vádolt volt boszniai szerb parancsnoktól az eljáró bírói tanács elnöke megkérdezte, megkapta-e saját nyelvén a 37 oldalas vádiratot. Azt válaszolta, hogy kapott iratkötegeket, de nem tekintette át őket. A következő kérdés az volt, kívánja-e, hogy szó szerint felolvassák az egész vádiratot. Erre azt válaszolta, egyetlen mondatot sem akar belőle hallani. A bíró azonban az eljárás alapján köteles volt felolvasni a vádirat lényegét tartalmazó kivonatot. Ez a dokumentum kiemelten foglalkozott a Mladics terhére rótt két legsúlyosabb cselekménnyel, a srebrenicai mészárlással és a szarajevói lakosok ellen folytatott tüzérségi támadásokkal. Az MTI beszámolója szerint ezután a bíró arról tájékoztatta Mladicsot, hogy egy hónapon belül kell válaszolnia arra, bűnösnek vallja-e magát, ezt azonban már ezen az első tárgyaláson is megteheti. Mladics azt mondta, a dokumentumban olyan szörnyűségekről van szó, amelyekről ő nem is hallott. Tagadta, hogy embereket ölt, azt állította, hogy csak a hazáját védte. A bíró július 4-re tűzte ki a következő tárgyalást.
A Nemzetközi Törvényszék szóvivője szerint Mladics Hágában magas színvonalú orvosi ellátásra számíthat. A vádlott a börtönben számítógépes tanfolyamon is részt vehet, nyelveket tanulhat, sportolhat, tévézhet, újságokat és könyveket olvashat, és megtanulhat festeni is. Beszámolók szerint az egykori Jugoszlávia területén háborús bűnöket elkövetett rabok, vagyis az egykori ellenségek élénk társasági életet élnek, állítólag felköszöntik egymást a születésnapjukon, és még főznek is egymásnak. Mladics a hét végén várhatóan találkozik egykori főnökével, Radovan Karadzsics volt boszniai szerb vezetővel.
Közben szerb orvosokat kérnek egyes hágai vádlottak, hozta nyilvánosságra Zoran Sztankovics egészségügyi miniszter. A szaktárca valószínűleg eleget tesz a kérésnek, és egy orvoscsoportot meneszt Scheveningenbe, s ott minden foglyot megvizsgálnak, aki erre igényt tart. Elsőként Ratko Mladicsot. Róla ugyanis a hágai vizsgálatok nyomán kiderült, hogy nem szenved nyirokmirigyrákban. Ez a diagnózis megkérdőjelezi Milos Saljicsnak, Mladics ügyvédjének azt az állítását is, hogy 2009-ben megműtötték, majd kemoterápián esett át egy belgrádi (utalások szerint a katonai) kórházban.

Belgrádi követelések. Szerbia Ratko Mladics hágai vádlott kiszolgáltatásáért gyorsabb uniós integrációt várna cserébe, mi több, olyan bánásmódot, mint Horvátország. Ez következik Borisz Tadics államfő nyilatkozataiból. Ha utol már nem is érheti délszláv szomszédját, azt elvárja, hogy mielőbb tagjelölt legyen, s hamarosan kitűzzék a csatlakozási tárgyalások időpontját. Szerinte Szerbia bizonyította eltökéltségét, hogy javít nemzetközi megítélésén. Adriano Martins, az EU szerbiai delegációjának helyettes vezetője azonban kiemelte, a hágai együttműködés nem helyettesítheti a reformokat. Elismerte, hogy Mladics kiadása javított Szerbia pozícióin, ám az Európai Bizottság kedvező véleményéhez a tagjelöltségről a reformok egész sora szükséges – az igazságügy reformjától kezdve a korrupció és a szervezett bűnözés elleni harcon át egészen a vagyon-visszaszármaztatásig. (S. I.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.