Napi sajtószemle

MN
2011. 06. 06. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Der Standard
Nincs új történelemértelmezés Magyarországon címmel a baloldali osztrák lap vendégkommentárt közölt a bécsi magyar nagykövettől, aki Paul Lendvai keddi jegyzetére reagált. Írásában Szalay-Bobrovniczky Vince kiemelte, történelmi tény, hogy Magyarországról a zsidókat csak a német megszállás kezdete után deportálták, a kormány segítségével is; ezt mértékadó magyar kormányzati illetékesek soha nem tagadták. „A budapesti zsidók többsége túlélte a holokausztot, így ma a budapesti zsidó közösség örvendetes módon az egyik legnagyobb Európában” – írta a diplomata. Rámutatott, hogy a Holokauszt Emlékközpont létesítéséről az első Orbán-kormány döntött 1999-ben. Elutasította, hogy a deportálások időszakának új értelmezését burkoltan a jelenlegi kormánynak tulajdonítsák.


KommepcaHTb
Az ukrán külügyminisztérium nem tekinti politikai problémának, hogy Magyarország állampolgárságot ad a Kárpátalján élő magyaroknak, szerinte a felelősség a második állampolgárság felvételéért az ukrán állampolgárokat terheli – írta az ukrán napilap. Idézték Oleg Volosint, az ukrán külügyminisztérium tájékoztatáspolitikai ügyosztályának igazgatóját, aki szerint „a magyarok arról biztosítanak bennünket, hogy az ukránok jelentéktelen része kap magyar állampolgárságot”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.