Hamar magas szintre lendült a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a tegnapi kereskedésben, ám a nap végére lassacskán visszacsorgott a mutató. Ennek ellenére 23162,93 ponton zárta a napot az index, ami 0,55 százalékos, vagyis 126,17 pontos emelkedésnek felelt meg. Mindemellé meglehetősen alacsony, 11,3 milliárd forintos forgalom párosult.
A BUX a nyugat-európai börzékkel tartott lépést, a régióban azonban jóval színesebb képet festettek a mutatók. Míg Prága gyakorlatilag stagnált, Varsó 0,9, Moszkva pedig 2,1 százalékkal került feljebb.
Csáky Attila, az UniCredit Bank Zrt. kereskedési igazgatója a globális piaci szereplőkből áradó enyhe optimizmus hatásának tudja be a tegnapi budapesti tőzsdei kereskedést. Mint a távirati irodának elmondta, az OTP-t és oroszországi bankját felminősítette a Fitch Ratings hitelminősítő, de ez igazából nincs hatással az árfolyamra. – A hitelminősítők ugyanis azokat az irányokat árazzák, amit a piac már eldöntött – tette hozzá. Az OTP ezúttal 0,3 százalékot erősödött 6 milliárd forintos forgalomban. Ennél jobb teljesítményt mutatott a Mol, amelynek árfolyama 1,5 százalékkal növekedett. Az olajtársaság papírjai csaknem kétmilliárd forint értékben cseréltek gazdát. A nagyok közül legjobban a Magyar Telekom produkált, amelynek részvényei 1,8 százalékkal drágultak. Egyedüliként esett viszont a húzó papírok közül a Richter: a gyógyszergyártó 1,4 százalékot gyengült 1,8 milliárd forintos forgalom mellett. Eközben szektortársa, az Egis 0,2 százalékkal csúszott vissza. Felfüggesztették tegnap délután az E-Star kereskedését, mert a társaság azt közölte a BÉT-tel, hogy olyan ügylet bejelentésére készül, amely hatással lehet papírjai árfolyamára.
Némiképp erősödni tudott a hazai fizetőeszköz. Kora este egy euróért 265,2, a svájci frankért pedig 215,6 forintot kellett adni.
Magyar Péter brüsszeli embere szerint meg kell szüntetni a rezsicsökkentést, mert keveset kell fizetniük az embereknek