Nyilvánosak az adóbevallások

Pintér Sándor belügyminiszter tavalyi összevont adóalapja 1,6 milliárd forint volt, ami után a politikus több mint 400 millió forint adót fizetett be. A miniszterek közül Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnek kellett a legkevesebb adót befizetnie.

Munkatársunktól
2011. 06. 17. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Közzétették a kormányzati honlapon a kormánytagok tavalyi évre vonatkozó személyijövedelemadó-bevallásának nyilvános adatait. A miniszterelnöknek és minisztereinek a központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló törvényben foglalt kötelességük, hogy szja-bevallásuk egyes adatait nyilvánosságra hozzák.
Orbán Viktor tavaly mintegy 7 millió forint szja-t fizetett, összevont adóalapja 24,2 millió forint volt. A miniszterelnök emellett nyilatkozatában megjegyezte, hogy tavalyi összes jövedelme valamivel több mint 19 millió forint volt. A legtöbbet, több mint 400 millió forintot Pintér Sándor belügyminiszter adózott. Neki volt tavaly a legnagyobb a jövedelme, összevont adóalapjának összege meghaladta az 1,6 milliárd forintot. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter 22 millió forintos adóalapról és 6,3 millió forint adó befizetéséről adott számot. Martonyi János külügyminiszter összevont adóalapja 43,5 millió forint volt, míg külön adózó jövedelmének összege 72,2 millió. Ezek után 5,7, illetve 18 millió forint adót fizetett. Külön adózó jövedelemnek számít a többi között az árfolyamnyereség, a kamatjövedelem és az osztalék.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter mintegy 21 millió forintos adóalapról számolt be, amely után hozzávetőleg 6 millió forint adót fizetett. Fellegi Tamás fejlesztési miniszter összevont adóalapjának összege 12,9 millió forint volt; ezután 3,4 millió forint adót fizetett, míg 22,3 forintos külön adózó jövedelme után 5,5 forintot. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter 5,8 millió forint, Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter pedig 4,6 millió forint adót fizetett. Hende Csaba honvédelmi miniszter adóalapja 15 millió forint, amelyből 5,3 millió forint adót fizetett. A miniszterek közül a legkevesebbet, mintegy 2,5 millió forintot Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes fizette be.
2010-ben a kormánytagok közül a harmadik legmagasabb öszszevont adóalapja Kármán Andrásnak, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkárának volt, az ő bevallásában 42,3 milliós összeg szerepel, 12,8 milliós adóval.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.