Olcsó és hasznos a zöldutas nyaralás

Nemcsak a környezettudatos gondolkodás terjedése, de a válság is kedvezett a zöldutas nyaralások szervezőinek. A kulturális és turisztikai szempontból érdekes helyeket összekötő ökoturizmus gyalog- és kerékpártúrákat, vízen és lóháton bejárható útvonalakat kínál a pihenni vágyóknak.

Szabó Emese
2011. 06. 11. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A környezettudatos, zöldutas nyaralások népszerűsítését az Ökotárs Alapítvány már tizenhárom évvel ezelőtt megkezdte, de úgy tűnik, civil kezdeményezésükre igazán jó hatással a válság volt. – Az első, valóban végigjárható útjaink öt-hat évvel ezelőtt jöttek létre, közülük pedig jelenleg három-négy számít turisztikai látványosságnak – mondja Budai Krisztina, az Ökotárs Alapítvány programvezetője. – E területeken már táblák és térképes kiadványok is megtalálhatók, a programhoz pedig már több szolgáltató és szállásadó is csatlakozott.
Bár igazán komoly zöldút eddig csak a Pilisben, a Dunakanyarban és a Börzsöny északi lábánál jött létre, már az ország más területein is elérhetők olyan környezettudatos programok, amelyek kifejezetten a falusi szálláshelyekhez kapcsolódnak. – Szállásadóink közül sokan már maguk is elvégezték a túravezetői tanfolyamot, a falusi turizmust is érintő túratípusok közül pedig mostanában leginkább a nordic walkingot (legpontosabb magyar megfelelője talán a sígyaloglás, hiszen a túrázó két botot használ séta közben) részesítik előnyben – mondja Szalay-Zala Andrea, a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének titkára. Mint tőle megtudtuk, Nagyrécsen, egy falusi szálláshelyen épp a múlt vasárnap adták át hazánk első nemzetközi minősítésű nordic walking pályáját is. – Ezzel a sportággal ma már több szállásadónk is szemezget. Sok tagunk már azon is gondolkodik, hogy e sport miatt olyan útvonalat is kialakít, amely a falusi szállásokat érintve sajt- és borkóstoló helyeket is útba ejt.
Az ilyen jellegű utak Körtvélyes Erzsébet, a Vendégváró.hu szállásfoglaló portál vezetője szerint is egyre felkapottabbá válnak. – Jól mutatja ezt, hogy ma már sokan azért keresik föl Lillafüredet, hogy aktívan sportoljanak a környéken. Ugyanebbe a kategóriába tartozik Ipolytarnóc, ahol az ősvilágot bemutató tanösvénytúrák mellett szenzációs programlehetőség a mozgó székes, négydimenziós csodamozi. Itt lehet megemlíteni a Tisza-tó tanösvényeit is, valamint a Zemplén kerékpárútjait és kisvasútjait. Az ez utóbbiak iránti növekvő érdeklődés jól mutatja, hogy a wellness-szolgáltatásokat kedvelő vendégek mellett már olyanok is megjelentek, akik az aktív, környezetbarát pihenést szeretik. Mindebben persze a válság is szerepet játszik, ez is kell ahhoz, hogy többeket érdekeljenek azok az olcsó kikapcsolódási lehetőségek, amelyeket a természetes környezet nyújt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.