Reklámzabálás Budapesten a Millenárison

Kárpáti György
2011. 06. 05. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tavaly nálunk sajnos elmaradt, idén viszont ismét lesz Reklámzabálók éjszakája. A hazánkban tizedik alkalommal megrendezett esemény 1981-ben indult nemzetközi hódító útjára Párizsból, és az évek során világszerte már több mint 12 millióan vettek részt a maratoni reklámfogyasztásokon. Mára 50 ország 170 városában tartanak évente éjszakai reklámzabálást, itthon holnap a budai Millenárison két eseményen lehet többórányi vetítésen részt venni: a délutáni reklámmozi a 2010-es év külföldi termését, az este kezdődő program a 2011-es év reklámanyagát mutatja be. Az évek során megtapasztalhattuk, hogy a reklámszakma komoly művészi teljesítményeknek is teret enged, a mozgóképes anyagok kreativitásról, tehetségről, humorról tanúskodnak. A külföldi reklámokból pedig kitekintést kaphatunk a nemzetközi irányvonalakra is.
Az eseményen nemcsak vetítések lesznek, magyar zenekarok és DJ-k is fellépnek, lesz Dumaszínház, délután pedig szakmai előadásokon is részt vehetnek az érdeklődők, többek között a szakma magyar apostola, Sas István közreműködésével.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.