Elfogták a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) nyomozói a pesterzsébeti sorozatrablót, a 30 éves férfi május óta egy zálogházat, majd egy gyógyszertárat fosztott ki, utóbbit kétszer is – hangzott el a testület tegnapi sajtótájékoztatóján. Nyerges Béla, a BRFK rablási osztályának vezetője elmondta, hogy a gyanúsított mindhárom bűncselekményt beismerte, ugyanakkor kellemetlen meglepetésben lesz része: a terhelt két-három éves büntetésre számított, amikor elfogták, és vallomást tett, ám a tavaly óta hatályos három csapás nevű törvény értelmében húsz év szabadságvesztés vár rá. Nyerges Béla hangsúlyozta, hogy a bíróságoknak hasonló esetekben nincs mérlegelési lehetőségük, a legszigorúbban kell eljárniuk a visszaeső bűnözőkkel szemben. Az őrizetbe vett sorozatrabló ellen korábban szintén vagyon elleni bűncselekmények miatt jártak el többször a hatóságok, így az ő esetében is a három csapás értelmében fognak majd ítélkezni.
A májusban szabadult gyanúsított kézre kerítésében fontos szerepük volt a patikusoknak és a járókelőknek, akik tájékoztatták a nyomozókat a terhelt menekülési útjáról és öltözetváltásáról.
Magyar Péter megint mellébeszél a mentelmi jogáról