Azt viszont kifogásolják, hogy a nyugdíjban maradó, 57 év alatti egykori rendvédelmi dolgozók 16 százalékos adójáról nem mondott le a kormány. Bár többen is demonstrációra készülnek, a szakszervezetek nem vesznek részt az úgynevezett bohócforradalomban, amit a rendvédelmi sztrájkbizottság két, korábban lemondott vezetője hirdetett meg.
A Századvég Alapítvány elemzéséből kiderül, hogy a korkedvezményes nyugdíj rendszere Magyarországon az egyik legkedvezőbb Európában, a „kiváltságos helyzetben lévő” munkavállalói csoportok tagjai kevés szolgálati idővel, fiatalon, teljes nyugdíjjal vonulhattak vissza a munkaerőpiacról. A kutatás szerint Magyarországon a korkedvezményes nyugdíjazásnak egy olyan „öszvér megoldása” jött létre, amely az állami kötelezettségek túlvállalása mellett a nemzetközi példákban látott kedvezménytípusok mindegyikét egyszerre biztosította a rendvédelmi dolgozóknak. Németországban a hivatásosok nem vagy csak alig részesülhetnek nyugdíjkedvezményben, ami azt jelenti, hogy 60, illetve a későbbiekben 62 éves korban mehetnek nyugdíjba. Ausztriában pedig a rendőrök alig egy-két évvel korábban tehetik meg ezt, mint az egész köztisztviselői, közalkalmazotti kör. Lengyelországban hasonló folyamatok játszódnak le, mint Magyarországon.
Részletek a 4., vezércikk a 7. oldalon
Magyar Péter brüsszeli embere szerint meg kell szüntetni a rezsicsökkentést, mert keveset kell fizetniük az embereknek