Nem járható út, ha a kormány társadalmi csoportokat fordít egymás ellen, s a megosztás, bűnbakképzés politikáját folytatja – vélte Mesterházy Attila MSZP-elnök, miután tegnap találkozott a rendvédelmi dolgozókat képviselő szakszervezetek vezetőivel. A szocialista politikus szerint a nyugdíjkedvezmények megvonása is e stratégia része. Kifejtette, a hétfőn elfogadott alkotmánymódosítás után nem csak a rendvédelmiektől vonhatják el visszamenőlegesen szerzett jogaikat. A Fidesz most azt teszteli, hogy később más társadalmi csoportok szerzett jogait is elveheti-e – vélte Mesterházy, hangsúlyozva, pártja ezt elfogadhatatlannak tartja. Az MSZP elnöke szerint a nyugdíjkorhatárt el nem ért, volt rendvédelmieket ösztönzéssel kellene visszahívni a munkaerőpiacra, nem zsarolással. Hozzátette, támogatnák az életpályamodell bevezetését, ha a kormány konkrétan meg tudja jelölni annak forrását.
Harangozó Tamás, az MSZP elnökségi tagja szerint a nyugdíjrendszer újraszabályozása nem szakmapolitikai megfontolások mentén történik, annak oka a konvergenciaprogramban az unió felé vállalt kötelezettség. Szerinte a várható intézkedések tömeges pályaelhagyást eredményeznek, ami komoly közbiztonsági kockázathoz vezethet. Ezért kezdeményezte a belügyminiszternél, hogy a nyugdíjas, korábban a rendészeti szervek állományába tartozókat állami társaságok őrzés-védelmére alkalmazzák, ami hatezer embernek adna munkát. Kérdésre válaszolva Mesterházy közölte, az MSZP szolidáris a tüntető rendvédelmiekkel, ám párttámogatást e demonstrációkhoz nem adnak.
A miniszterelnök szóvivője szerint nyugdíjügyben a szocialisták részéről jóval több szerénységre lenne ok, hiszen ha ők nem tették volna tönkre az országot, akkor most a rendvédelmi dolgozók sokkal jobb és méltóbb körülmények között tehetnék a dolgukat. Szijjártó Péter hangsúlyozta, senki semmilyen pénzt nem akar elvenni a már szolgálati nyugdíjban lévő, egykori rendvédelmi dolgozóktól. Munkát akarunk adni, mondta, megerősítve, az új nyugdíjrendszer hatálybalépésével egy időben a rendvédelmi dolgozókra vonatkozó új életpályamodell legfontosabb elemei is életbe lépnek.
Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője kijelentette, a kabinet ahhoz kért és kapott támogatást a kormánypárti frakciószövetségtől, hogy a rendvédelmi dolgozók viszszatérjenek a munka világába. A mozdonyvezetőkről és a buszsofőrökről szólva azt mondta: világos, hogy a korkedvezményes nyugdíjak rendszerét hosszú távon nem lehet érvényesíteni, az általános öregségi nyugdíjkorhatárnak mindenkire nézve kötelezőnek kell lennie, attól csak különleges helyzetben és nagyon mérsékelten lehet eltérni. Hozzátette, kész tárgyalni a rendvédelmi szakszervezetek képviselőivel, ha már a parlament előtt van a szabályozás.
A Köztársasági Elnöki Hivatal tegnap közölte, Schmitt Pál aláírta az Országgyűlés által elfogadott alkotmánymódosítást, amely csökkenthetővé, szociális ellátássá alakíthatóvá s megszüntethetővé teszi az öregségi nyugdíjkorhatár betöltése előtt folyósított nyugellátást. Schmitt a házelnöknek küldött levelében felhívta a parlamentet, hogy a részletszabályok kidolgozása során, illetve „az elengedhetetlen társadalmi egyeztetéseket követően a fokozatosság elve alapján hozzák meg azokat a döntéseket”, amelyek figyelembe veszik az egyes életpályamodelleket, az érintettek egyéni körülményeit, így biztosítva a szociális jogok érvényesülését.
Folytatódik az ingyenes iskolai laptopprogram