Röviden

MTI
2011. 06. 09. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Versenyvita a repülőtéren
A Gazdasági Versenyhivatalhoz fordul a taxisok érdekvédelmi szervezete a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren kialakult helyzet miatt. Az Országos Taxis Szövetség azt sérelmezi, hogy egy nemrégiben kitett közlekedési tábla szerint a repülőtér érkezési oldalához csak a Budapest Airport Zrt.-vel szerződésben álló társaság, a Főtaxi autói hajthatnak be, emiatt a más cégeknél dolgozó öt és fél ezer taxis versenyhátrányba került. A szövetség tárgyalni szeretne a Budapest Airporttal és a fővárosi önkormányzattal is, de – az elnök állítása szerint – megkeresésükre eddig nem kaptak választ. (MTI)

Egymást veszi a CIG és a Gránit
Kisebbségi részesedést szerez egymásban a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. és a Gránit Bank Zrt. – az erről szóló szándéknyilatkozatot tegnap írta a két gazdasági társaság. Az érintettek tudatták emellett, hogy a részesedés mértékét és megszerzésének módját, feltételeit meghatározó stratégiai megállapodást harminc napon belül kívánják kidolgozni és aláírni. A CIG és a Gránit Bank széles körű pénzügyi együttműködésre törekszik, amelynek részeként közös termékek kialakítását is tervbe vették. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.