Röviden

MTI
2011. 06. 08. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Válóok
Grimm
A hét végi máltai népszavazás eredményeként ezentúl el lehet válni a szigetországban, az igenlők aránya 54 százalék volt. A maradék 46 százaléknak pedig megmondták otthon, hogyan szavazzon.

Vámosok razziáztak a Lurdy Házban
Nagyszabású ellenőrzést tartottak illegális szerencsejáték miatt a Lurdy Házban pénteken a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a Budapesti Rendőr-főkapitányság, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, a tűzoltóság és a IX. kerületi önkormányzat munkatársai. A bevásárlóközpont pókertermében csaknem 40 asztalon készpénzes, illetve versenyrendszerű játék zajlott. A NAV munkatársai lefoglalták az összes pókerasztalt és a több bevásárlókocsit megtöltő zsetonokat. A rendőrök gyanúsítottként, illetve tanúként hallgattak meg több személyt. (MTI)

Fukusimában helyreállt a hűtés
A szombati leállás után tegnap helyreállították a márciusi természeti katasztrófában súlyosan megrongálódott Fukusima–II atomerőmű 5. blokkjának hűtőrendszerét – jelentette be az erőmű üzemeltetője. (MTI)

Nyerőszámok:
Ötös lottó: 9, 33, 42, 68, 74. Joker: 237765. Hatos lottó: 3, 5, 10, 24, 25, 31. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.