Röviden

MN
2011. 06. 06. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jogerősen szabad a volt BKV-vezér
Antal Attila, a több végkielégítési és fiktív megbízási ügyben is meggyanúsított volt BKV-vezérigazgató jogerősen szabad. A Fővárosi Bíróság ugyanis megváltoztatta a Pesti Központi Kerületi Bíróság áprilisi végzését, s megszüntette az ellene elrendelt lakhelyelhagyási tilalmat. A másodfokon eljáró bíróság szerint a gyanú tárgyát képező bűncselekmények ugyan kiemelkedő súlyúak, de Antalnál nem áll fenn a szökés, elrejtőzés veszélye, a nyomozás elhúzódása pedig nem lehet indoka a kényszerintézkedés fenntartásának. (MN)

Az ügyészség ellen demonstráltak
A cigány elkövetőkkel szemben alkalmazott kettős ügyészi mérce mérséklését és a közérdek hatékonyabb szolgálatát követelte az ügyészségtől az érpataki polgármester, Orosz Mihály Zoltán az általa szervezett demonstráción Nyíregyházán. Sérelmezte, hogy miután életveszélyesen megfenyegették, s feljelentést tett, azzal szüntették meg a nyomozást, hogy „nem kellően félelmet keltő”. A döntés ellen pótmagánváddal élt, s a bíróság megállapította a jogsértést. Egy másik ügyben a felderített falopás roma elkövetőjét eljárás alá vonta ugyan az ügyészség, de mivel a sértett ajándékozás címén lemondott a fáról, megszüntették az eljárást. (MTI)

Mal: felkínált részvények
A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. tulajdonosai tavaly novemberben felajánlották részvényeiket az államnak. Az Fn.hu birtokába került dokumentum szerint a belügyminiszterhez írt levelükben jelezték ezt. A dokumentumban részben a vörösiszap-katasztrófával indokolták a döntést. (MTI)

Diplomások mint segédmunkások
Júniustól megnő a debreceni közterületi segédmunkaprogramban részt vevő diplomások száma. Pethe Tamás, a Debreceni Humán Szolgáltató Nonprofit Kft. vezetője jelezte, ennek oka, hogy januártól az önkormányzati bérpótló juttatásban részesülő állástalanoknak – iskolai végzettségtől függetlenül – kötelező elvállalniuk a regionális munkaügyi központ által felajánlott munkát. (MTI)

Cigány szakkollégium
A Magyarországi Református Egyház zsinatának ülésén elfogadták a debreceni Váli István Református Cigány Szakkollégium alapító okiratát. A döntés szerint egy legfeljebb száz főt befogadó intézmény jön létre. A történelmi keresztény egyházak márciusban állapodtak meg arról: a kormány támogatásával keresztény roma szakkollégiumi hálózatot alapítanak a cigány közösséghez tartozók felsőoktatási képzésének segítésére. A szeptemberben induló hálózat az ország négy pontján működik majd. (MN)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.