Biztos kézzel
Férfi kézilabda Eb-selejtezőn, az I. csoport 5. fordulójában válogatottunk négy győzelem után idegenben, Visokóban 11-9-es félidei vezetés után 22-19-re verte Bosznia-Hercegovina nemzeti csapatát, így már matematikailag is eldőlt, hogy a csoport élén zár. (MN)
Ungvári: két év
A Nemzetközi Cselgáncsszövetség doppingvétség miatt kétéves eltiltással sújtotta Ungvári
Attilát, aki így nem indulhat a londoni olimpián. A 73 kg-os súlycsoportban tavaly Eb-bronzérmes dzsúdós – aki idén januárban a bakui Világkupán, majd februárban a budapesti Hungária-kupán is fennakadt a doppingellenőrzésen – továbbra is ártatlannak vallja magát, és fellebbez az ítélet ellen. (MN)
Simon Palermóban
Simon Ádám a Haladás labdarúgócsapatából a Palermóba igazolt. A 21 éves, U21-es válogatott középpályással már korábban megállapodott az Olasz-kupában idén döntős szicíliai együttes, ám az ötéves szerződés aláírásával várni kellett az orvosi vizsgálatokig. (MN)
Mégsem lesz futam
A Forma–1 első számú irányítója, Bernie Ecclestone visszakozott, és tegnap bejelentette, hogy a bizonytalan belpolitikai helyzet miatt idén mégsem rendezik meg a február 21-én törölt Bahreini Nagydíjat. Pénteken még arról szóltak a hírek, hogy a versenyt október 30-án pótolják, ám az F–1-es csapatok és pilóták tiltakozása új helyzetet teremtett. (MN)
Nőtt a támogatás
Az idei költségvetés tervezésekor kiemelt stratégiai ágazatnak megfelelő elbírást kapott a sport – közölte Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter az Országgyűlés sport- és turizmusbizottságának ülésén, ahol a tárca egyéves munkájáról számolt be. A miniszter elmondta: a sportra fordítható költségvetési keretet több mint másfélszeresére növelték: 2011-ben a Nemzeti Erőforrás Minisztérium büdzséjén belül 24 milliárd, összkormányzati szinten 31 milliárd forint a támogatás összege. (MTI)
Kovács Pál Csarnok
Immár Kovács Pál hatszoros olimpiai bajnok kardozó nevét viseli a Vasas pasaréti vívócsarnoka. A klub egykori versenyzője öt olimpián vett részt, 1952-ben, Helsinkiben egyéniben és csapatban is aranyérmet nyert, 1936-ban, 1948-ban, 1956-ban és 1960-ban a világverő magyar együttes alapemberként állt a dobogó legfelső fokára. A róla elnevezett csarnok névadó ünnepségén fia, a kétszeres olimpiai 3., világbajnok Kovács Tamás, a kardozók jelenlegi szövetségi kapitánya, valamint Markovits László, a Vasas és Erős János, a Magyar Vívószövetség elnöke vágta át a szalagot. (MN)
Magyar Péter volt barátnőjének leleplező interjúja: ezt tudtuk meg Magyar Péterről