Röviden

MTI
2011. 06. 05. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Örömhír
Havas
Kuba nyugdíjas diktátora, a most 85 esztendős Fidel Castro „akár 140 évig is elélhet” – mondta egykori, hűséges orvosa, Eugenio Selman-Housein. Állítólag mérsékelt lelkesedéssel fogadták a hírt a kommunista szigetország politikai foglyai.

Ítélet vesztegetésért
Két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt tegnap a Komárom– Esztergom Megyei Bíróság első fokon egy győri férfit, aki a közúti ellenőrzéskor tízezer forintot tett a motorkerékpárja forgalmi engedélyébe, így próbálta megvesztegetni a rendőröket. A 32 éves motorost a járőrök egy héttel ezelőtt Komáromban, szabálytalan előzés miatt állították meg. (MTI)

Áramütés érte a kábeltolvajt
Bábolna közelében áram alatt lévő vezetéket akart levágni tegnap hajnalban egy 31 éves férfi a szántóföldön lévő oszlopokról, s közben áramütés érte, majd lezuhant. A tolvajnak eltört a gerince és lebénult. (MTI)

Űrszondát küldenek egy kisbolygóra
Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA 2016-ban űrszondát küld az 1999RQ36 nevű kisbolygóra. Az Osiris-Rex nevű, hétéves misszió célja, hogy mintákat hozzon a Földre az aszteroidáról. A NASA reményei szerint a minták révén többet lehet megtudni a Naprendszer keletkezéséről. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.