Röviden

MN
2011. 06. 15. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gyökeret vert virágok napjai
Hét végén az Őrségben tizennyolcadik alkalommal rendezik meg a Virágzás napjai rendezvénysorozatot. Bajánsenye, Kercaszomor, Kondorfa, Magyarföld, Szalafő, Őriszentpéter ad otthont a művészeti eseményeknek. Őriszentpéteren, a Pajtaszínházban vendégszerepel a Kolibri Pince több produkcióval, de a Játékszínben és a Malomban is lesznek színházi előadások. Koncertezni fog Rutkai Bori és a Specko Jedno, az új magyarföldi fatemplomban lép fel a Krulik Kvartett, amely Bartók-műveket játszik majd, Tiltott énekek címmel pedig Petri György egykoron tiltott gyümölcsnek számító verseit énekli meg Krulik Zoltán és zenekara. Hobo vasárnap este Pilinszky János költő alakját idézi fel, egyszemélyes estjét Vidnyánszky Attila rendezte. Szintén vasárnap tartják meg a magyarföldi templom ünnepét: a Tündérkertben faültetésre várnak mindenkit, délután három órától pedig ünnepi istentiszteletet celebrálnak a templom első évfordulójának tiszteletére.

Egy meggymag meg még egy
Pénteken és szombaton Kecelen meggyünnepet ülnek. A motoroskocsma udvarán és a piactéren minden a bordó bogyókról szól majd: lesz meggypálinka-, meggybor-, meggysörkóstolás, közösségi pitesütés. Őstermelőktől, kofaasszonyoktól a nyári gyümölcsből készült szörpöket, lekvárokat, befőtteket, sőt az apró magból készült párnákat is meg lehet vásárolni.

Csülökhöz jó sört
Szintén ezen a hétvégén rendezik meg a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban a csabai sörfesztivált és csülökparádét. Ételkészítési bemutatókat tartanak a Békés megyei Culinary Team olimpiai érmes mesterszakácsai, szombaton a csülökpörköltfőző és a szabadtűzön készült csülkös ételek versenyén bárki bemutathatja konyhai rátermettségét. Vasárnap a füstölt csülökkel készült sztrapacska főzőversenyén lehet brillírozni. Igazi belga és flamand sörkülönlegességeket kínálnak a csapszékeknél: hatnemzedéknyi múltra visszatekintő családi és apátsági sörfőzdék kínálatában málnás, almás búzasörök, vörös, félbarna és barna ale sörök, mézes vallon ale, apátsági tripel egyaránt megtalálható.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.