Röviden

MTI
2011. 06. 05. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kartellgyanús az üzemanyagpiac
Szavak nélkül is megértik egymást a német üzemanyagpiacot uraló multinacionális óriásvállalatok, így nem kell kartellezéshez folyamodniuk, mégis szinte egyszerre lépnek, túlhatalmuk miatt pedig az árak is túlzottak – mondta tegnap a német versenyhatóság elnöke. A piac működését három évig tanulmányozó hatóság szerint e területen oligopólium alakult ki, a vezető cégek között nincsen számottevő verseny, áraikat teljes mértékben egymáshoz igazítják. (MTI)

Malina perel
Malina Hedvig, az öt éve Nyitrán megvert szlovákiai magyar diáklány becsületsértésért feljelentette Robert Kalinák volt szlovák belügyminisztert, aki egy múlt heti interjúban „beteges hazudozónak” nevezte őt – közölte az Új Szó című pozsonyi napilap tegnap. Kalinák a Sme napilapnak adott interjújában azt mondta, alig várja, hogy véget érjen a főügyészségi vizsgálat, mert akkor nyíltan beszélhet az ügyről. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.