Megkezdődött a középszintű szóbeli
Megkezdődtek tegnap a középszintű érettségik szóbeli vizsgái. A június 28-ig tartó időszakban mintegy 350 ezer szóbelit tartanak. A Kormany.hu oldalon közzétett tájékoztató szerint az emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák június 8-án értek véget. A 2011. május–júniusi érettségi vizsgák 1188 érettségiztető
telephelyen, 3706 vizsgabizottság előtt zajlanak. (MN)
Éhségsztrájk iskolabezárás ellen
Szombat reggel nyolc órakor körülbelül ötven szülő kezd éhségsztrájkba a kaposvári Toldi Általános Iskola és Gimnázium előtt, tiltakozásként az intézmény bezárása ellen – jelentette be Klimóné Csongovai Hilda. Az iskola szülői szervezetének elnöke az LMP sajtótájékoztatóján beszélt erről, amelyet a párt nemzeti iskolamentő alap felállításáról szóló javaslata kapcsán hívtak össze. Hangsúlyozta: a városvezetők nem tárgyalnak velük, és a kormányhivataltól sem kaptak választ, ezért döntöttek az éhségsztrájk mellett. (MTI)
Költözhetnek az iszapkárosultak
A jövő hónaptól birtokba vehetik új házaikat azok a károsultak, akiknek ingatlanjait a vörösiszap-katasztrófa miatt kellett lebontani. A kolontári lakópark épületeinek műszaki átadása befejeződött, a devecseri házaknál ez és az ingóságok pótlása folyamatban van. A kármentesítés és a védekezési munka a hónap végéig befejeződik – mondta Bakondi György katasztrófavédelmi kormánybiztos. (MTI)
Kiegyezési csomag Esztergomban
Esztergom független polgármestere úgynevezett kiegyezési csomagot terjeszt a helyi Fidesz-frakció elé. Tétényi Éva három körzetre vonatkozóan új választásokat szorgalmaz, elképzelése szerint a KDNP
jelölhetne egy alpolgármestert, és a bizottságokban civil szakértők is helyet kapnának. Hozzátette: a javaslat lényege, hogy az önkormányzati választásokon mandátumot nyert fideszes képviselők közül három lépjen vissza, és ezekben a körzetekben újra szavazhassanak az emberek, hogy a kétharmados erőpolitikával ne lehessen a várost tovább megbénítani. (MTI)
Helyettes államtitkár a foglalkoztatásért
A közfoglalkoztatás új rendszerének hatékony működtetése érdekében a kormány egyetért azzal, hogy a Belügyminisztériumban közfoglalkoztatásért felelős helyettes államtitkárt nevezzenek ki; a feladat ellátásához a szükséges 25 státust a Nemzetgazdasági Minisztérium biztosítja – derül ki a tegnap megjelent Magyar Közlönyből. (MTI)
Ekkora pofont még nem kapott Magyar Péter, ez bizony a Holdról is látszik