Röviden

MTI
2011. 06. 17. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több időt igényel a választójogi reform
Legalább szeptember 30-ig, de ha lehet, október 31-ig hosszabbodjon meg a választójogi reform előkészítése – ezt kéri az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának illetékes albizottsága. Salamon László, az albizottság KDNP-s elnöke elmondta: a testület mandátuma jelenleg június 30-ig szól, addig azonban nem tudnak letenni egy normaszöveget az asztalra. A testület tagjai támogatták a határozatot, majd a választás érvényességi, illetve eredményességi küszöbének fenntartásáról, a szavazás lebonyolításának technikai kérdéseiről tárgyaltak. (MTI)

Nem fordult az LB az AB-hez
Cáfolta tegnap a Legfelsőbb Bíróság (LB), hogy alkotmánybírósági beadványt készített volna a nyugdíjszabályok változása miatt. A Népszabadság tegnapi számában ugyanis azt írta, hogy elkészült az a beadvány, amelyben a bírák nyugdíjkorhatárának leszállítását szabályozó, bár egyelőre még el sem fogadott törvény ellen kívánnak tiltakozni az érintettek. Az LB sajtóosztálya közölte: nevükben nem készült ilyen dokumentum. – Ha egyes bírók mégis az Alkotmánybírósághoz (AB) kívánnak fordulni, azzal nem a hivatalos álláspontot képviselik – derült ki a bírósági közleményből. (MTI)

Hankiss kontra Vásárhelyi
Az Európai Parlament (EP) tegnap Strasbourgban felfüggesztette Hankiss Ágnes (képünkön) mentelmi jogát. A magyar néppárti képviselőt hét éve vádolta meg rágalmazással Vásárhelyi Mária, egy 2004. január 23-i – amikor a fideszes politikus még nem volt EP-képviselő – televíziós műsorban elhangzott kijelentés miatt, amely a vádló szerint meggyalázta édesapja emlékét. Az ügy már kétszer bíróság elé került, amely mindkét alkalommal felmentette Hankisst. A Legfelsőbb Bíróság 2009-ben új eljárást rendelt el, de az ügy nem érinti Hankiss Ágnes európai parlamenti tevékenységét. (MTI)

Új népszavazási törvény készül
A kormány tegnapi ülésén elfogadta a népszavazásról szóló törvényjavaslatot, amely egységes szerkezetbe rendezi az eddigi szétaprózott jogszabályokban foglaltakat, valamint kiszámíthatóan és egyértelműen szabályozza a népszavazási intézményrendszert. Az új szabályokkal a komolytalan népszavazási kezdeményezések kiszűrése és a jogorvoslat erősítése is a cél a jogorvoslati határidők meghosszabbítása révén. Az új jogszabály az új alaptörvénnyel egy időben, azaz 2012. január 1-jén léphet hatályba. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.