Röviden

MTI
2011. 06. 11. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ismét fogad a Gyorskocsi utca
Pintér Sándor belügyminiszter tegnap átadta a Fővárosi Büntetés-végrehajtási (bv) Intézet felújított, az előző parlamenti ciklusban bezárt, Gyorskocsi utcai épületét, amelyben a rekonstrukció nyomán 237-tel nőtt a fogvatartotti férőhelyek száma. A százmillió forintból felújított intézmény ismételt megnyitásával a bv-intézmények telítettsége országosan 139 százalékosra tehető (a fővárosban ez 212 százalék), ami három, három és fél százalékkal csökkenhet. (S. P.)

Schmitt Pál a zongoránál
Schmitt Pál szerint a demokráciának és az önkormányzatiságnak nem lehet alternatívája, a felelős döntéseket ugyanis kizárólag az emberekhez legközelebbi szinteken lehet meghozni. Erről az államfő tegnap Tolna megyében beszélt. Schmitt a szekszárdi Garay János Gimnáziumban tartott rendhagyó osztályfőnöki órán arra kérte a tanulókat, a többre törekvés irányítsa életüket, hiszen mindent lehet jobban csinálni. Az államfő végül zongorához ült, és Bródy János Ha én rózsa volnék című dalát adta elő a diákoknak. (MTI)

Magyar tragédia
A holokauszt, a szovjet fogolytáborokba hurcoltak, a délvidéki magyarok, a svábok tragédiáját s a felvidéki magyarokkal történteket dolgozza fel a Magyar Tragédia 1944–1947 című képes album, amelyet tegnap Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár és Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója mutatott be. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.