Simán verhető világelső

Munkatársunktól
2011. 06. 06. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Caroline Wozniacki a tenisz azon néhány világelsője közé tartozik, aki pályafutása során még nem nyert Grand Slam-tornát, emiatt tavaly október óta tartó „uralkodását” sokan kritikával illetik. A húszéves, lengyel származású dán hölgynek nem is lehetne más méltó válasza, mint a végső siker, de ez csak nem akar neki összejönni, hiszen tegnap elszalasztotta az idei francia nemzetközi bajnokság trófeáját is. Ráadásul már a harmadik fordulóban kiverte őt Daniela Hantuchová. A 28 éves, 28. kiemelt szlovák versenyző még sosem verte a regnáló világelsőt, s konkrétan Wozniackit sem – három korábbi meccsükön még játszmát sem nyert –, ehhez képest most kevesebb mint egy és negyed óra alatt leütötte őt a pályáról. A nők mezőnyében tehát az első és a második kiemelt (Kim Clijsters) sem élte meg a negyedik kört, ráadásul tegnap kiesett a tavalyi döntős ausztrál Samantha Stosur is, úgyhogy sorjáznak a meglepetések. Még jó, hogy a címvédő Francesca Schiavone, a 2009-es bajnok Szvetlana Kuznyecova vagy éppen Jelena Jankovics még versenyben maradt.
A férfiaknál egyelőre nincs hasonló rendkívüli esemény, Mihail Juzsnyij tegnapi fiaskóját nem vehetjük ennek. A 16 GS-tornadiadalával rekorder, két éve Roland Garrost is nyert Roger Federer simán felülmúlta a szerb Janko Tipszarevicset. A világelsőségre törő Novak Djokovics mérkőzése a 2009-es US Open-győztes Juan Martin Del Potro ellen sötétedés miatt 1-1-es állásnál félbeszakadt.
Érdekesebb eredmények. 3. forduló, Eredmények, 3. forduló, férfiak: Federer (svájci, 3.)–Tipszarevics (szerb, 29.) 6:1, 6:4, 6:3, Ferrer (spanyol, 7.)–Sztahovszkij (ukrán, 31.) 6:1, 6:1, 6:3, Montanes (spanyol)–Juzsnyij (orosz, 12.) 6:1, 7:6 (7-5), 6:1, Gasquet (francia, 13.)–Bellucci (brazil, 23.) 6:2, 6:3, 3:6, 6:3; nők: Hantuchová (szlovák, 28.)–Wozniacki (dán, 1.) 6:1, 6:3, Zvonarjova (orosz, 3.)–Rogyionova (orosz) 6:2, 6:3, Schiavone (olasz, 5.)–Peng (kínai, 29.) 6:3, 1:2-nél Peng feladta, Dulko (argentin)–Stosur (ausztrál, 8.) 6:4, 1:6, 6:3, Kuznyecova (orosz, 13.)– Marino (kanadai) 6:0, 6:4.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.