A politikus szerint azok a párttagok, akik erkölcsi megújulásról papolnak, „gyáva szarok”, mert nem mernek kiállni a tagság, a párttestületek elé, csak a sajtóban köpködnek. Később kitért Gréczy Zsolt ténykedésére is, akit „konkrétan megélhetési publicistának” tart, és akinek célja a zavarkeltés. A volt miniszterelnöki tanácsadó ezt „határozottan visszautasította”, és közölte: „nem vagyok megélhetési publicista”. Gréczy megjegyezte, hogy a Népszavának és a Stop.hu-nak ingyen dolgozott egészen addig, amíg Szanyiék ki nem rúgatták onnan.
Az újságíró önérzetesen kifejtette azt is, hogy szerinte ő többet tett a pártért, mint sok más léhűtő párttag. Szanyi hozzászólásában Fidesz-ügynöknek is titulálta Gréczyt, aki erre azt mondta, mindez az ötvenes évekre emlékezteti őt.
*
A DK elnökségi tagja, Szabó Zoltán is csatlakozott a vitához. Közölte: nem kellene senkit sem „virtuálisan orrba vágni” azért, mert elmondja a véleményét. Szanyi Tibor ezután visszatért Gréczy Zsoltra. – Gréczy Zsolt csak egy képviselője annak a hordának, amelyik arra szakosodott, hogy reggeltől estig szapulja az MSZP-t, és hozsannázzon azoknak, akik ezeket a belső feszültségeket fűtik. Abban pedig konkrétan hazudik, hogy nem pénzért csinálja – írta a politikus, aki kitért arra is: pártszakadás esetén kevés olyan lenne, aki Gyurcsányt (ő Gy. F. betűkkel jelölte a volt kormányfőt) követné.
Lemondás. Lemondott az MSZP debreceni alelnöke, miután a negyedik helyen végzett a hétvégi időközi önkormányzati választáson. Suták Miklós közölte: higgadt gondolkodásra van szüksége ahhoz, hogy értékelje az MSZP kampányához nyújtott segítségét.
Október 1-től Budapesten is elindul az új háziorvosi ügyeleti rendszer