Szemes szarvas

Az emlősök között szinte egyedülálló módon a rénszarvasok képesek az elektromágneses sugárzás ibolyántúli (ultraibolya, UV) tartományában is látni. A University College London kutatóinak felfedezése előtt csak néhány rágcsálóról és denevérről tudták, hogy a szemük ideghártyájában, a retinában sorakozó érzékelő idegsejtek (receptorok) a látható fénynél rövidebb hullámhosszú sugárzást is képesek érzékelni. Ezzel szemben a madarak, hüllők és rovarok között általános képesség az UV-tartományban való látás. A kutatók szerint ez a képesség – amelyet valószínűleg egykoron sok emlős birtokolt, de többségük elveszítette az evolúció során, és a rénszarvas is utólag szerezhette vissza – közvetlenül segíti túlélésüket északi élőhelyükön, olvasható a New Scientistben.

400
nanométernél (a milliméter milliomodrésze) hoszszabb és 700-nál rövidebb hullámhosszú elektromágneses sugárzás a látható fény. Az elnevezés meglehetősen emberközpontú, hiszen más állatok fényérzékelése e határokon túl nyúlhat.

90
százalékát visszaveri a sarkköri tájakon szinte egész évben fagyott hó a napból érkező ibolyántúli sugárzásnak. A hómentes talaj ezzel szemben gyakorlatilag a teljes UV-sugárzást elnyeli. A Glen Jeffery vezette kutatócsoportnak ezért jutott eszébe a kérdés: vajon a rénszarvasok kihasználják-e ezt a körülményt?

350
nanométeres sugárzást átenged a rénszarvasok szaruhártyája és szemlencséje, amint azt egy preparált szarvasszemen kísérletezve kimutatták. E lépésre azért volt szükség, mert sok emlős – így az ember – szaruhártyája kiszűri az UV-sugárzást, így az el sem jut a retináig. Erős fénnyel világított havas környezetben a szaruhártyát védekezésképpen besötétíti a sok ibolyántúli fény, amely hóvakságot okoz.

18
altatott szarvast vizsgáltak ezután. Különböző hullámhosszú ultraibolya sugárzással világítottak a szemükbe, és a látóidegükre kapcsolt piciny elektródákkal figyelték, hogy keletkezett-e elektromos ingerület a retinájuk fényérzékeny receptoraiban.

320–350
nanométeres sugárzással a szemükbe világítva érzékelő idegsejtjeik „tüzeltek”, tehát a számukra megfelelő környezeti ingert érzékelték, és erről információt küldtek az agy felé.

10 000
éve vándoroltak az északi sarkkörön túli tájakra a rénszarvasok, így az ultraibolya fény érzékelése igen gyorsan alakult ki náluk evolúciós időléptékben. E gyors adaptáció csak akkor valósulhatott meg, ha a rénszarvasok számára az UV-látás egyértelmű előnyökkel járt.

5000
kilométert is vándorolnak egy évben az észak-amerikai rénszarvasok, ezzel ők a leghosszabban vándorló emlősök. A vándorlás során számos ragadozó veszélyezteti az életüket a rozsomáktól a farkason keresztül a barna és jegesmedvéig. A ragadozók árulkodó nyomai – például a szőrcsomók és a vizelet – pedig az UV-tartományban sokkal kontrasztosabban látszanak.

500 000
állatot is számlálhatnak az őszi vándorlásra összegyűlő hatalmas csordák. A téli keserves hidegben alig van mit enniük, zuzmón tengődnek, amely az ibolyántúli tartományban ugyancsak sokkal jobban észrevehető számukra.