A balatonszemesi önkormányzat anyagi hozzájárulásának köszönhetően továbbra is látogatható a balatonszemesi Latinovits-emlékkiállítás. A Somogy Megyei Múzeumok Igazgatósága „reorganizációból eredő nehézségek miatt” nemrég lemondott a szemesi temetőben nyugvó színészkirály relikviáit őrző kiállítás fenntartásáról, a balatoni település kultúrapártoló képviselő-testülete pedig úgy döntött: június 1-jétől átvállalja a kiállítás teljes körű működtetését. A megyei múzeumi igazgatóság a jövőben is ellátja az emléktárlat szakmai felügyeletét és a tárgyak állagának védelmét.
A balatoni üdülőhely – amelynek sírkertjében egymás mellett nyugszik Latinovits Zoltán, Bujtor István és közelükben édesanyjuk, a százéves korábban elhunyt Tinka néni – örömmel csatlakozott ahhoz a Magyar Művelődési Intézet, a Képzőművészeti Lektorátus, a Latinovits Alapítvány és a Magyar Versmondók Egyesülete által felvetett gondolathoz, hogy a színész, filmrendező, producer Bujtor István iránti tisztelet kifejezéseként Balatonszemesen rendezzék meg a jövőben a független, amatőr filmes alkotók és alkotóközösségek nyári filmfesztiválját.
A szervezők olyan kisjátékfilmek bemutatására hívják a független alkotókat, amelyek Bujtor szellemi örökségét vállalva elsősorban a vidámság, a könnyedség és a humor jegyében készültek. A filmszemle Bujtor István életszemléletének és munkásságának ezt a derűs szeletét kívánja hangsúlyossá tenni – áll a kezdeményezők felhívásában. A Bujtor István filmfesztivál kiemelt figyelmet kap majd Balatonszemes nagy érdeklődésre számító nyár végi kulturális és idegenforgalmi rendezvénysorozatában. A mustrára július 1-jéig várják a pályaműveket.
Tárlat Latinovitsnak, filmszemle Bujtornak
Átvállalja a Somogy Megyei Múzeumok Igazgatóságától a Latinovits-emlékkiállítás fenntartását Balatonszemes önkormányzata, és a színészkirály két éve elhunyt féltestvére, Bujtor István szellemi örökségének megőrzésében is szerepet vállal a jövőben. Augusztus 20-án és 21-én amatőr filmes alkotók munkáiból rendeznek filmfesztivált Bujtor tiszteletére Balatonszemes akkorra már Csukás Színházzá avanzsáló egykori kertmozijában.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!